Az ómerszámlálás idején pestis pusztított Akiba (Akiva) rabbi tanítványai között. A járvány huszonnégyezer áldozatára a pészah és sávuót közötti gyásszal emlékeznek. Ilyenkor nem tartanak esküvőt, nem vágatnak hajat, tilos a tánc és a zene.
A gyász lág báómerkor, az ómerszámlálás harmincharmadik napján szünetel. Ezen a napon szünetelt a járvány, ezért ünnepet tartanak. Ezen a napon nincs gyász az ómerszámlálás időszakában.
A római birodalom elleni Bar Kohba-felkelés is okot ad a zsidóságnak az ünnepre, ennek a felkelésnek a vezetője volt rabbi Akiba. Ebből a szemszögből nézve logikusnak tűnik az örömtüzek gyújtása, mivel az ókorban a háborúkban gyakran használtak jelzőtüzeket.
Ezen a napon emlékeznek a híres Rabbi Simon bár Jocháj halálára is, aki a Kabbala egyik legfontosabb műve, a Zóhár (זֹהַר, Ragyogás) szerzőjeként ismert. Halála azonban nem szomorúságra ad okot az ő esetében, hiszen a zsidóság szerint halálával Istenhez került.
Lág báómerkor az ómerszámlálás gyászos napjait a tánc és az ének váltja fel. A családok kirándulni mennek és jól érzik magukat. A tanulók tanáraikkal a mezőkre mennek különböző játékokat játszani.
A lág báómer a modern Izraelben iskolaszünet. A gyerekek szüleikkel kis máglyákat raknak a városok nyílt területein és ezek fénye bevilágítja az egész országot. Az egyetemek és kollégiumok ilyenkor diáknapot tartanak. Házasságok százait kötik lág báómerkor és ez ünnepi, vidám hangulatot kölcsönöz a napnak.
A mai magyar zsidóság így fogalmazza meg a nap lényegét: „ez a nap a felebaráti szeretet, a kabbala és a szabadtéri ünneplés napja.”
Forrás: Wikipédia
- 20:00Gyújtsuk meg együtt az öröm lángjait 🔥 és ünnepeljük az ómerszámlálás 33. napját, kicsit elcsúsztatva, 13-án, hétvégén egy közös grillezéssel a MERKAZ kertjében! A fellobbanó tűz a kerti grill után sem ér véget, ugyanis szikrázó táncparkettel és tüzes bulival folytatjuk az Aulában. Szeretettel várunk minden 18 és 35 év közötti fiatalt!
- 20:00Lág báómer a pészahtól számított 33. nap, a pészah és sávuot közti hét hetes ómerszámlálás tulajdonképpeni fordulópontja. Eddig tart ugyanis a gyászidőszak; abbamaradt a rabbi Akiva tanítványai közt pusztító pestisjárvány, minden okunk megvan hát az örömre! Központi ünnepségünkön a tradíciók szerint hatalmas tábortüzet gyújtunk, azon finom...
- 20:00A Frankel Leó úti Zsinagóga közösségének Lag Baomer-i ünnepi koncertje 2021. április 29. - 5781. Ijár 17. Közreműködnek: Fekete László főkántor (Dohány utcai Zsinagóga), dr. Nógrádi Gergely főkántor (Frankel Leó úti Zsinagóga), Teszter Nelli zongoraművész A koncertet a Frankel Leó úti Zsinagóga főrabbija, dr. Verő Tamás ünnepi gondolatai vezetik...
- 17:00Ebben az évben a járvány miatt a tábortüzet nem lehet megtartani, de helyette zsinagógánk meglepetéssel készül!
- 15:30Az ómer számlálás 33. napjának előestéjén szűnt meg rabbi Akiva 24 ezer tanítványát is magával vivő járvány. Évtizedekkel később ugyanezen a napon hunyt el kedves tanítványa, rabbi Simon bár Jocháj, a Zohár szerzője is. Az ő kérésére Lág Báomer napján a tanítványok iránti gyászt a vidámság, zene és tánc váltja fel. 🚗🚗🚗 Idén, a járványhelyzetre...
-
-
- 17:30[English and REGISTRATION below] Gyere és ünnepeljünk együtt az év legnagyobb 🔯 LagBaomeri 🔯 BBQ partiján!
- 18:00Bevezetés a zsidó filozófiába és a zsidó értékekbe, túravezető: Dr. Balázs Gábor eszmetörténész Május 23-án van az Ómer számlálás 33. napja, melyet a héber betűk számértéke alapján Lag-nak írunk, innen jön az ünnep neve Lag BaOmer (az Ómer 33. napja) ezért a mostani témánk: Ki volt az a Bár Kochbá? •● MI EZ AZ EGÉSZ? ●• E kurzust többek között az...
- 17:00Lág BoAjmer-ünnepség a Goldmark-teremben! A kiszámíthatatlan időjárásra tekintettel a hagyományos Lág BoAjmer-i bulit a Goldmarkban tartjuk, Beregi Péter és Heller Tamás közreműködésével. Regisztrálni a [email protected] email-címen lehet május 17-ig.
- 20:30כולם מוזמנים להוציא קצת את האף מהבית לקראת סיום הסמסטר ולהצטרף לחגיגת ל״ג בעומר * מדורה * מוזיקה * על האש * יום רביעי 22.05 בשעה 20:30 בבית חב״ד מחכים לכם! הרב שמואל וריקי. ׳כדאי הוא רבי שמעון לסמוך עליו בשעת הדחק׳
- 19:30TÁBORTŰZ – ÉNEK – TÁNC- KERTI PARTI Tarts Te is velünk különleges közösségi programunkon, ahol a lágbáomeri tábortűz mellett piknik, tűzön sütés, ének és tánc részese lehetsz!
- 17:30Az BÉT JEHUDÁ és az OHÉL ÁVRÁHÁM zsinagóga közös Lág Báomer ünnepsége. Ünnepeljük együtt a zsidó fennmaradását és túlélést, Simon bár Jocháj, a Zohár atyjának távozásának évfordulóján.
- 18:00ZSIDÓNAK LENNI JÓ! Megismerheti a zsidóságot interaktív élő bejelentkezésünkön keresztül, mely során SZURASENKÓ DÁNIEL ÉS ÖNÖK kérdezik MARKOVICS ZSOLT főrabbit, a MAZSIHISZ Rabbitestületének alelnökét, a Miskolci Zsidó Hitközség vallási vezetőjét ezúttal két témáról: ÓMERSZÁMLÁLÁS ÉS A LAG BAOMER! Ismerje meg a zsidó vallást és...
- 18:00Kíváncsi vagy, mit ettek ősanyáink, vagy hogy mi volt a menü Eszter királynő lakomáin? Akkor eljött a Te időd! Várunk Téged és barátaidat új, havi rendszerességű programunkon, ahol minden konyhai titokra fény derül, elkészítheted és megkóstolhatod őseink kedvenc ételeit. A mostani alkalommal egy igazi kerti partiban lehet részed Lág Báomer...