17:00
Hogyan működnek a mozgóképes dokumentumok a holokauszt értelmezésében? Valóban azt látjuk, amit látni kell? Tisztában vagyunk azzal, mit látunk egyáltalán? Hogyan értelmezhetőek a náci propagandafilmek? És hogyan értelmezik ezeket a kérdéseket kortárs alkotók? Hogyan viszonyul egymáshoz a szándék,...
20:30
Heloka! Egy este, két jeles alkalom. Jelmezek, téboly, mámor, olcsó arcszesz és igénytelen szemfesték. Megbánás, szesz, maszkok, ármányok és árnyékok. Tökfaragás, lórúgás, fejfájás. A teljesség igénye nélkül ezekre számíthattok ha eljöttök október 31-én és velünk ünneplitek Bálint 25-dik...
19:00
Zenés színházi est Egy túlélő dalai „Zsidóságom miatt el kellett mennem, de tudtam, egyszer visszatérek.
18:00
'Csak a fekete autó és az erőszak örök' Az északiak legfrissebb irodalmi exportcikke a harmincas éveinek elején járó finn Sofie Oksanen, akinek már két regénye is (Sztálin tehenei, Baby Jane) megjelent, de a harmadik, a Tisztogatás (Puhdistus) című ütött akkorát, hogy az hozzánk is elhallatszik.
20:00
lucy.indie.sky - Egy égbolt, ami alatt bármi megtörténhet. Nincsenek műfaji kötöttségek, így a swingtől kezdve a rockon át a pop dalokig bármi felcsendülhet. Ezúttal az akusztikus hangzásba bújtatott felhőtlen játékért Rendes Péter felel, míg az eső és napsütés okozta változatos hang(ulat)ot Butala...
16:00
Mi a közös a zsidó, a keresztény és a muszlim vallásban? Például az irgalmasság. Ábrahám vendégszeretete. Az egy Istent mindhárom irgalmasnak és könyörületesnek szólítja. Mindhárom vallás követői Ábrahám gyermekeinek vallják magukat... Akkor tehát testvérek vagyunk? Ábrahám hite és vendégszeretete...
17:30
Pedagógusok, múzeumpedagógusok, múzeumi szakemberek számára meghirdetett program, amelyben új kiállításunkat és múzeumpedagógiai munkánkat mutatjuk be.
17:00
A Női Egészségmegőrző Program és az Egészség Hídja a Mellrák Ellen Összefogás közös eseménye. Legyél TE, legyen ÖN is az Összefogás Nagykövete, és sétáljunk át együtt a rózsaszín Lánchídon 2016. október 29-én szombaton 17-18 óra között. (tovább…)
16:00
A nagysikerű nyári STEAMFEST után ősszel ismét összegyűlünk, igaz, új helyszínen, a Stadionoknál!
11:00
Gólem Színház – Szamárfül Projekt GóleMese, avagy így ment a rabbi hohmecolni! Bemutató: 2016. október 16., 29. 11.00, Jurányi Ház, Gólem Terem Zsidó mesejáték óvodásoknak és kisiskolásoknak – a Gólem Színház és a Szamárfül Projekt együttműködésében. Hogyan kerül egy történetbe egy fél takaró,...
09:00
Eljött végre az, amit mindenki a 2015 Somer őszi tábor óta várt. Hát A 2016 Somer Őszi Tábor!!! Helyszín: Kisinóc Tábor ára: 15.000 Ft.- Utalni az alábbi számra lehet: 11701011-21201000 Időpont: Okt.29 - Nov.1 Jelentkezni itt lehet:...
20:00
A múlt heti elsöptő siker után ismét a Bernáth Lackó-Lamm Dávid duó mutatja majd meg hogy is kell ezt csinálni! Following last week's exceeding succes, it is again the duo of Lackó Bernáth and David Lamm who will show us how it is done!
16:00
Idén is megszervezi a Hanoar a Nemzetközi Őszi Táborát. Szeretettel várunk mindekit 6-19 éves korig. Időpont: Október 28-31. Az alábbi űrlap kitöltésével tudtok jelentkezni a táborra: http://bit.do/Hanoartabor Helyszín: Hamarosan Biztos résztvevők: Magyarország, Belgium, Dél-Amerika(Chile,...
19:00
'Kell egy csapat!' Szól a legendás film, a Régi idők focijának jelmondata, s október végén a Spinoza színpadán, egy igazán klassz csapatot láthat a közönség. A 90 perc ismeretlen ismerősökkel sorozat következő előadásán Grecsó Krisztián íróval és Sándor Pál filmrendezővel beszélget az est...