19:00
A Tórától a keresztény Szentírásig Bibliai túra értelmiségi analfabétáknak Túravezető: Gábor György Gábor György közkedvelt "Talmud, Tóra és a többiek" bibliaismereti sorozatának folytatása.
19:00
A Hagyományok Háza és a Bethlen Téri Színház új koncepcióval folytatja a 2014-ben életre hívott előadás-sorozatot, amely ezúttal a színpadi néptáncművészet egy-egy mai kiemelkedő koreográfiáját és alkotóját állítja fókuszpontba.
19:30
A több mint huszonötéves múltra visszatekintő Budapest Klezmer Band vezetője egy bensőséges hangulatú esten személyes történetekkel fűszerezve mutatja be pályáját és életművét a kárpátaljai gyermekkortól kezdve a budapesti éveken át a visszhangos európai és amerikai sikerekig.
16:00
Ahhoz, hogy egy szervezet sikeres legyen, elengedhetetlen tudnia, hogy működésének és tevékenységének milyen pénzügyi hatása van.
16:00
Az április 8-áig nyitvatartó tárlat a művész 65. születésnapjához igazodik, és egyben annak megnyitóján került bemutatásra Emléknyomatok című albuma. A kiállításon tagjainkat és az érdeklődőket maga a művész vezeti körbe, majd ezt követően Emőd Péter művészeti íróval fog beszélgetni. Márciusi...
17:00
RITKA, DE NEM EGYEDI Történelem, táplálkozás, rejtőzködő betegségek Az askenázi zsidó népesség: Kik ők?
18:30
Sziasztok! A következő "Moishe meets" alkalmával a Camp Leaders látogat el hozzánk. A nevük ismerős lehet állásbörzékről, nyári gyakorlatokat felvonultató rendezvényekről, vagy valamelyik pajtásotok Facebookjáról, ahogyan körbeutazza Amerikát az új barátaival (akikről állítja, hogy nem fog...
19:00
Akusztikus gitár-ének koncert Zene, szöveg: Gyöngyő, dalszerző-énekes Gitáron közreműködik: Rímes Zsolt Egy csokornyi finom dal szólal meg e jó kis csütörtök estén könnyed és örömteli gitárjátékkal fűszerezve.
19:00
** English follows Hungarian** Kedves Barátaim! Nagy örömmel látlak benneteket az immáron negyedik éve megrendezésre kerülő emlékkoncerten, a Benczúr Ház dísztermében. Sok szép áriát és dalt fogtok hallani, olyanokat amiket nagyapám is nagyon szeretett. A programban W. A. Mozart, Puccini, R.
19:00
"Most viszont világossá vált, mire való a világban a zene, és minden tudomány,és minden művészet, mert szerelem nélkül minden teljesen értelmét veszti?
19:00
A lengyel Słobodzianek egy iskolai osztály diákjainak sorsát követi, tíz lengyel és zsidó diák személyes elbeszélésének és megrendítő visszaemlékezésének tükrében mutatja be hazája részvételét a XX.
19:00
A történet Kr. u. 39-41. között játszódik Júdeában. Petroniusnak, Caligula császár helytartójának parancsot kell végrehajtania: be kell vinnie a császár szobrát a jeruzsálemi templomba. A zsidó nép számára elképzelhetetlen, hogy a szobor bekerüljön a templomba. És nemcsak elképzelhetetlen, hanem...
10:00
A képzéseket kiegészítendő, 3 nonprofit menedzsment eszközt tanulmányozunk workshopon. A workshop célja, hogy a résztvevők a SWOT analízist, a logikai modellt és a stakeholder térképet átfogóbban is megismerjék és lehetőségük legyen ezeket saját szervezetükre, projektjükre vonatkoztatva a...
19:00
Hadar Galron sok humorral fűszerezett, megrendítően szép története egy női fürdőben játszódik, egy mikvében.
19:30
„Az apukám nem szerette a cseheket, a magyarokat, az oroszokat, a zsidókat, a komunistákat, a cigányokat, a felvonulásokat, a pionírokat, a Szocialista Ifjúsági Szövetséget, a Honvédelmi Szövetséget, a Forradalmi Szakszervezetet, a Csemadokot, a Szlovák Nemzeti Felkelést, a Prágai Felkelést, a...
19:30
Beethoven: 3. (c-moll) zongoraverseny, op. 37 Bartók: 2. zongoraverseny Stravinsky: Petruska Közreműködik: Herbert Rüdisser – zongora Vezényel: Andrés Orozco Estrada Az Üzbegisztánban született, izraeli–amerikai Yefim Bronfman napjaink egyik legfényesebb zongoracsillaga. Különösen közel...