19:00
A darab kritikus hangvételű, és a zsidósággal kapcsolatos paranoiákról szól. A zsidó kultúrával foglalkozó, független színház szerint társadalmunkban a "zsidó vs. nem-zsidó" hivatkozású diskurzus ördögi köröket fut. Ezért fontos, hogy próbáljunk nyitni egymás felé mégpedig úgy, hogy saját...
19:00
JAJ, ISTENEM! “Istenem, maga nem halt meg…csak nagyon beteg.” Ez a hivatalos diagnózisa?- kérdez vissza a kanapén ülő Isten az őt megvizsgáló pszichológustól. Anat Gov izraeli szerző isteni komédiájában azonban nem az a legmeghökkentőbb, hogy a mindenható jön el látogatóba, hanem az, hogy...
19:00
LEFITYMÁLVA Mi tegyen két gázóra-leolvasó a Dob utca 17-ben? Be lehet-e csengetni pont ott egy lakásba, hogy jöttünk a gázórát leolvasni? A Lefitymálva előadás a Gólem Színház hagyományaihoz híven mindenből, tabukat nem tisztelve humort csinál, kigúnyolja a túlzottan politikailag korrektet, az...
19:00
Kamaszok - A Madách Imre Gimnázium Thália Stúdiójának előadása KAMASZOK /2.0, új generáció/ Írta: Dancs István Egy nevelési tanácsadó várójában vagyunk. Érkeznek a családok, szülők és gyerekek, akár egy roncsderbi, mintha rendbe szeretnék hozni az életüket. A rendelő ajtaja egyelőre zárva van.
19:00
SZORÍTSD MEG A KEZEM Marianna D. Birnbaum Mici forgatókönyve és Apu című elbeszéléseiből színpadra adaptálta: Borgula András Anyu, szorítsd meg a kezem, ha hallod, amit mondok – ismételgeti egy kétségbeesett nő egy kórteremben, kómában fekvő édesanyja ágya mellett. Anyu nem válaszol, pedig talán...
11:00
KÓCOS MACSKAEMBER-KÖLYÖK Edgar Keret meséje nyomán a színpadi változatot írta: Cseri Hanna 6 éves kortól ajánlott Egy komolyan szórakoztató bábelőadás a szülő-gyerek kapcsolatokról az egész családnak.
19:00
Kamaszok - A Madách Imre Gimnázium Thália Stúdiójának előadása KAMASZOK /2.0, új generáció/ Írta: Dancs István Egy nevelési tanácsadó várójában vagyunk. Érkeznek a családok, szülők és gyerekek, akár egy roncsderbi, mintha rendbe szeretnék hozni az életüket. A rendelő ajtaja egyelőre zárva van.
19:00
ERKÉLY Nagyon kortárs színház tinédzsereknek. Meg azoknak, akik szeretnék őket jobban megismerni. Kincső házibulit rendez a nagymamája lakásában. A buli legfontosabb pillanatai az erkélyen történnek, nem bent a lakásban. Nyolc fiatal egy átlagos este alatt, egy sablon házibuliban éli meg a kamasz...
19:00
VIRCSAFT //english below// Mi is az a zsidó vircsaft? Valóban azt jelenti, hogy „rossz gazdálkodás”? Vagy dúskálva a szinonimáknak vélt szavakban, azt írjuk helyette: „skandallum, botrány, ramazúri, ribillió”? Esetleg előhúzzuk a tarsolyunkból a szó másodlagos jelentését, és egyszerűen csak azt...
11:00
Kócos macskaember-kölyök 6 éves kortól ajánlott Egy komolyan szórakoztató bábelőadás a szülő-gyerek kapcsolatokról az egész családnak.
19:00
KIVÁLASZTOTTAK Mit tennél, ha egyik napról a másikra eltűnnének a zsidók? Mind egy szálig, kivétel nélkül! Előjel, magyarázat, jótanács és (persze, mivel zsidók) pénz nélkül marad a világ. Mihez kezdjenek most a neonácik? Kit utáljanak? Mihez kezdjenek a zsidó (vagyis bármely) színház...
19:00
SZAKÁCSKÖNYV A TÚLÉLÉSÉRT Mennyi az „egy csipetnyi só”? Mi az, hogy „amennyit felvesz”? És egyáltalán: hogy érti azt, hogy „fűszerezzük ízlés szerint”? Ízlés szerint?! Szakácskönyvből főzök, az ég szerelmére! Most úgy érzi, több, a felsoroltaknál fontosabb probléma is eszébe jutott, és egyik sem az...
19:00
LEFITYMÁLVA Mi tegyen két gázóra-leolvasó a Dob utca 17-ben? Be lehet-e csengetni pont ott egy lakásba, hogy jöttünk a gázórát leolvasni? A Lefitymálva előadás a Gólem Színház hagyományaihoz híven mindenből, tabukat nem tisztelve humort csinál, kigúnyolja a túlzottan politikailag korrektet, az...
19:00
Kamaszok - A Madách Imre Gimnázium Thália Stúdiójának előadása KAMASZOK /2.0, új generáció/ Írta: Dancs István Egy nevelési tanácsadó várójában vagyunk. Érkeznek a családok, szülők és gyerekek, akár egy roncsderbi, mintha rendbe szeretnék hozni az életüket. A rendelő ajtaja egyelőre zárva van.
19:00
Rossz zsidók Daphna Feygenbaum egy “igazi zsidó”; még a pasija is izraeli, szóval biztos az. Nagyon szeretné megörökölni a nagypapa nyakláncát. Amikor Liam, az unokatestvére hazahozza a nemzsidó barátnőjét a nagypapa temetésének másnapján és bejelenti, hogy a féltett nyaklánc az ő tulajdonában van,...
19:00
Értelem és érzelem Fog-e esni ma? Mekkora lehet India? Milyen az igazi tea? Hány lovat vásárolhat az ember egy hétvége alatt? Mennyire kell aggódni, ha az ember lánya megfázik? Hova tegyük az új vázát? A Dashwood-házban mindig szól a zongora és pezseg a társasági élet. Csak arról nem beszél senki,...
19:00
Dobray Sarolta: Üvegfal - zenés felolvasószínház Előadja: Gryllus Dorka és Simon Kornél Az Üvegfal Léna és Péter örvényszerű házasságát meséli el, a feleség és a férj szemszögéből egyaránt.
19:00
KATONADOLOG - Borgula András önálló estje 1975-ben avatták fel Budapesten a Taurus gumigyárat. Ehhez képest eggyel kevésbé tűnik érdekesnek, de abban az évben született Borgula András, a Gólem Színház megalapítója és művészeti vezetője. De ha eláruljuk, hogy Magyarország egyetlen zsidó színházának...
19:00
WILLIAM SHAKESPEARE RÓMEÓ ÉS JÚLIA Az vagy nekem, mi testnek a kenyér s tavaszi zápor fűszere a földnek; lelkem miattad örök harcban él, mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg; csupa fény és boldogság büszke elmém, majd fél: az idő ellop, eltemet; csak az enyém légy, néha azt szeretném, majd, hogy...
19:00
Dobray Sarolta: Üvegfal - zenés felolvasószínház Előadja: Gryllus Dorka és Simon Kornél Az Üvegfal Léna és Péter örvényszerű házasságát meséli el, a feleség és a férj szemszögéből egyaránt.