18:00
Rendező: Szabó Réka Szereplők: Cuhorka Emese, Pusztai-Fahidi Éva, Szabó Réka Fahidi Éva 20 évesen egyedül jött haza Auschwitz-Birkenauból, ahol 49 családtagját ölték meg, köztük anyját, apját és kishúgát.
17:30
A sorozat célja az, hogy a filmekkel bemutassuk az emberi jogok egy-egy kiemelt területét és betekintsünk, hogy hogyan dokumentálja a film a történelmi, társadalmi, politikai, művészeti és közösségi eseményeket és történéseket.
11:00
Három magyar testvér, akik egészen korai gyerekkoruktól kezdve arra készültek, hogy sakkvilágbajnokok legyenek.
19:00
Az Uránia Nemzeti Filmszínház a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából egyetlen alkalommal levetíti a Sötétség hull ránk című megrázó dokumentumfilmet.
20:00
Bereczki Csaba új zenés dokumentumfilmje, a Soul Exodus egy különleges, többrétegű roadmovie, amely tartalmában és üzeneteiben jóval túlmutat egy zenés dokumentumfilmen.
A harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon több izraeli és zsidó témájú alkotást is bemutatnak. Az eseményen részt vesz Barak Heymann izraeli rendező is, akinek Ki fog szeretni című új filmje a fesztiválon debütál. (tovább…)
Netfüggőkről és egy megbénult nőről készítettek filmet izraeli dokumentumfilmesek, amelyeket a szeptember 24-28-ig tartó Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon lehet megnézni. Nézz bele a trailerekbe és tudd meg a vetítési időpontokat! (tovább…)