- Ez az esemény elmúlt.
Kié az emlékmű? – Az emlékművek szerepe a társadalmi emlékezetben
Milyen emlékművek fejezhetik ki azt az összetett történeti múltat, ami a magyar társadalom sajátja? Milyen egy jó, kortárs emlékmű? Egyáltalán, kellenek-e nekünk az emlékművek? Kerekasztalbeszélgetésen részt vesz Gács Anna, Nemes Csaba, Sebők Bori.
A Szabadság térre tervezett szobor, amely a kormány tervei szerint Magyarország német megszállására emlékezne; a tervre reagáló tiltakozáshullám, a kormányzati szándék által kijelölt helyszínen megjelenő közös „eleven emlékmű” mind azt jelzik, hogy az emlékműállítás kérdése változatlanul aktuális, beszélni kell róla. Kié tehát az emlékmű? Ki dönti el, mire emlékezünk, és ezt hol, hogyan fejezzük ki közös tereinkben? Lehet-e társadalmi konszenzus egy emlékmű mögött? Milyen emlékművek fejezhetik ki azt az összetett történeti múltat, ami a magyar társadalom sajátja? Milyen egy jó, kortárs emlékmű? Egyáltalán, kellenek-e nekünk az emlékművek?
A beszélgetés tervezett résztvevői: Gács Anna, Nemes Csaba, Sebők Bori és további vendégek.
A beszélgetés célja a problémák, vitás pontok megfogalmazása. A kerekasztal után a szervezők vitafórumra hívjuk a közönséget, és megpróbálnak közös válaszokat kialakítani a kérdésekre.
A harmadik generáció
Beszélgetést és a fórumot egy frissen alakult platform, A harmadik generáció szervezi, amelyet a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE), a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) és a Marom Egyesület alapított.
„A harmadik generációt két nemzedéknyi idő, 70 év választja el a második világháborútól, a holokauszttól, ezek az események mégis meghatározzák az életét. A harmadik generáció tudása a múltról hiányos, hisz a tanúk, a túlélők gyerekeinek gyerekeiből áll. De a harmadik generáció felelős és pontos történelemszemléletet akar, hazugságok és elfojtások nélkül. Szeretné megérteni a múltat, és amit megértett, azt a saját eszközeivel át kívánja adni. A harmadik generáció emlékezik, mert azt gondolja, a múltunk és történeteink megértése és megőrzése nélkül nem lehet felelősen együtt élni a jelenben.” – áll a platform alapítóinak közleményében.
A harmadik generáció célja, hogy a magyarországi holokauszt emlékévébem összefogja e fenti törekvéseket, és közös programokkal – kiállításokkal, vitaestekkel, felolvasásokkal, színházi előadásokkal –, valamint a művészet és az aktivizmus módszereivel megszólítsa a közönséget és bevonja egy közös történelemszemlélet kialakítása érdekében. A platform teret kíván adni a tagadás helyett a tragédiákról való felelős és szabad párbeszédnek a méltóságteljes megemlékezésért és közös jövő építéséért.