19:00
Zenél a Kováts Kriszta Kvintett Zenés történelem? Igen.Kováts Kriszta folytatja a Nádasdy Ádámmal és a Kováts Kriszta Kvintett-tel elkezdett sikeres Budapest bámészko című műsorát, amelyben felelevenítette a múlt század Budapestjét, annak legendás alakjait és helyszíneit, dalban és prózában.
19:00
Ünnepi koncert! A 100 Tagú Cigányzenekar 1986. március 22-én adta első, debütáló koncertjét a Budapest Kongresszusi Központban. A június 5-i koncertjüket ennek a rendkívüli emléknek és ünneplésnek szenteli a zenekar, amelyre szeretettel várjuk rajongóikat, és a közönséget! Az idén 30...
19:30
Két zseniális jazz muzsikus közös játéka mindig hatalmas élmény a közönség számára. Az Uránia dísztermében Jasper van't Hof jazz zongorista, és Tony Lakatos szaxofonjátékát élvezheti ezen az estén a jazz-t szerető közönség. Jasper van’t Hof a hatvanas évektől a free jazz szellemiségét képviseli,...
20:00
'....44-ben ő vitette el…' URH, KONTROLL, SZIÁMI, EURÓPA KIADÓ dalok a Müller Péter Sziámi AndFriends (Pintér Béla és Társulata) előadásában. Az AndFriends tagjai a Sziámiból, az Európa Kiadóból, az Anima Sound System-ből verbuválódtak. Három éve játszanak együtt az új felállásban. (Müller...
09:00
Ismét rengeteg zsidó szervezet várja a Judafesten az érdeklődőket a Kibic Civil Utcában. Aki pedig részt vesz a szervezetek asztalánál zajló játékokban, értékes ajándékokat nyerhet! (tovább…)
10:00
Regisztrálj a Fun Run jótékonysági futóversenyre! A regisztrációs díj megfizetésével a résztvevők kiválaszthatják, hogy a programhoz csatlakozott szervezetek közül melyiket kívánják támogatni. A megadott szervezett a befizetett díj teljes összegét megkapja! (tovább…)
10:00
Lépésről lépésre a zsidó közösségedért! http://maccabi.hu/funrun/ A Maccabi VAC idén is megrendezi a Fun Runt, ahol szélsebesen futva, szerelemesen andalogva, babakocsit tolva vagy éppen házi kedvenceddel együtt is végigsétálhatod az útvonalat! Budapest zsidónegyedében varázslatos élményben...
10:00
Ismét fesztivál költözik a Kazinczy utcába Idén is egész napos programot kínál kicsiknek és nagyoknak a Judafest Utcafesztivál június első vasárnapján Budapest régi zsidó negyedének szívében.
10:00
A nyár legzsidóbb pillanata! Idén is egész napos programot kínál kicsiknek és nagyoknak a Judafest Utcafesztivál június első vasárnapján Budapest régi zsidó negyedének szívében. Az évente mintegy tízezer látogatót fogadó fesztivál idei díszvendége Németország. (tovább…)
14:30
Mini-konferencia a cionizmus szerepéről és helyéről a 21. században. 14:30 - 15:45 Cionizmus 30 alatt - Fiatalok rövid előadásai a cionizmusról - Palkó Boglárka, Forrás Dávid, Kisvári Kinga 16:00 Köszöntő Alex Katztól, a Szochnut regionális képviselőjétől, illetve Gusti Yehoshua Bravermantól a...
14:30
Programokban gazdag eseménysorozat Herzlnek és a cionizmus jövőjének szentelve. A programok között lesz: megnyitó koncert, héber nyelvi kávézó, programok az egész családnak, TEoDorex előadások és kerekasztal-beszélgetések. (tovább…)
20:00
Horgas Eszter Gershwin és Bernstein legismertebb darabjait dolgozza fel a Class Jazz Band, valamint szólista vendégek - Falusi Mariann, Szakács Ildikó operaénekesnő, Lőwenberg Dániel zongoraművész, Sziámi - társaságában. (tovább…)
20:00
Horgas Eszter fuvolaművész új, izgalmas produkcióval lepi meg a Zsidó Művészeti Napok közönségét: a különösen érzékeny, mindig egyedi témákat feldolgozó művésznő rendre bizonyítja, hogy fuvolajátéknak nincsenek határai.
16:00
Ahhoz, hogy egy szervezet sikeres legyen, elengedhetetlen tudnia, hogy működésének és tevékenységének milyen pénzügyi hatása van.
16:30
Zsinagógákat nem szokás kertbe/parkba építeni, Szegeden 1903-ban ez történt, s nem véletlenül: Az építtető/építő rabbi a zsidó hagyományokban szereplő növények legnagyobb tudósa volt, s tudását a zsinagóga általa alkotott ikonográfiájában és a kertben telepített növényekben egyaránt alkalmazta.