Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

ROMANTIKUS ÁLMODOZÁS MENDELSSOHNNAL / Zsidó Kulturális Fesztivál

  Rumbach Zsinagóga Rumbach Sebestyén utca 11-13
Budapest, 1075 Magyarország
   

KORCSOLÁN ORSOLYA ÉS AZ ANIMA MUSICAE KAMARAZENEKAR ELŐADÁSÁBAN

Ezen az estén a hangverseny – immár hagyományként – Max Bruch: Kol Nidre című kompozíciójával kezdődik, amely ráhangol minket a közelgő nagy őszi zsidó ünnepekre. Majd Korcsolán Orsolya nemzetközi hírű hegedűművész az Anima Musicae kamarazenekar kíséretével Felix Mendelssohn Bartholdy zeneszerző legtitkosabb álmainak világába varázsolja el a közönséget.

A műsorban elhangzik az A-moll vonósnégyes zenekari változata, valamint a ritkán játszott D-moll hegedűverseny.

Hogy miért pont ezek? Mert ezek a művek már egy új korszak, a romantika előfutárai.

A még csak tizenéves Mendelssohn korát meghazudtoló zsenialitással álmodja kottapapírra az zenei korszak kezdetét. Még fejet hajt ugyan a nagy elődök, Bach és Beethoven előtt, építkezik és táplálkozik a szerzeményeikből, ám a saját korai műveiben már meg is haladja őket, hogy aztán ő maga is a klasszikusok magasába emelkedjen a romantika egyik legjelentősebb alkotójaként.

•● A KONCERT RÉSZLETES LEÍRÁSA ●•
www.zsidokulturalisfesztival.hu/programok/korcsolan-orsolya-es-az-anima-musicae-kamarazenekar

•● JEGYÁRAK ●•
5900 Ft
broadwayticket.jegy.hu/program/zsido-kulturalis-fesztival-korcsolan-orsolya-es-az-anima-musicae-kamarazenekar-150372/1015201?_ga=2.215431575.1470561590.1689256842-457952472.1689256842

•● A FESZTIVÁL ●•
25. Zsidó Kulturális Fesztivál – Fesztiválünnep színezüstben 2023. szeptember 3-12.

Egyedi produkciók, különleges művésztalálkozások, eredeti, fiatal tehetségek bemutatkozásának szem- és fültanúi lehetünk. Egy nemzetközi művészcsapat jóvoltából egy rendkívül izgalmasnak ígérkező, igazi emberi érzelmekkel átszőtt zenei világpremiert is megtekinthetünk, amely éppen tőlünk indulhat el világhódító útjára.
A Zsidó Kulturális Fesztivált a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) és a Broadway Event Közhasznú Nonprofit Kft. szervezi. Találkozzunk minél többen: Ünnepeljenek velünk, tapsoljunk együtt az egyetemes és zsidó kultúrának!

•● A FESZTIVÁL TELJES PROGRAMJA ●•
www.zsidokulturalisfesztival.hu/programok-2023

•● JEGYEK KAPHATÓK ●•
Jegyek kaphatók a Broadway jegyirodákban, a www.broadway.hu és a www.jegy.hu oldalon, valamint a Belvárosi Színház jegyirodájában.

Tovább az esemény oldalára »