Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Komáromban történt… Emlékezés az ENSZ Holokauszt napon

  Menház Komárno Eötvös utca 15
Komárno, 94505 Szlovákia
 

Január 27-ét, az auschwitzi haláltábor 1945-ös felszabadításának napját 2005. november 1- jén nyilvánította holokauszt- emléknappá az ENSZ-közgyűlés. Az egyhangú határozat hangsúlyozza „az emlékezés kötelességét” és a „tanítás kötelességét”, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.

A Komáromi Zsidó Hitközség 2007-ben, a második ENSZ Holokauszt napon első alkalommal szervez programot városunkban azzal a nem titkolt céllal, hogy olyan témákat tárjon a nyilvánosság elé, melyekről eddig egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset beszéltek. Bízunk benne, hogy sok érdeklődő vendégünk lesz ezen a délutánon.

13:30 óra Komárom és a Holokauszt – előadó Kovács Tamás, a budapesti Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely csoportvezető történésze

Kovács Tamás fiatal kora ellenére több éve aktív kutatója a témának, 2003 után másodszor tér vissza városunkba, ezúttal a Vérszkorszak speciálisan Komáromhoz kötődő eseményeiről ad elő.

14:30 óra Boldog Salkaházi Sára – a szerző, Hidvégi Máté mutatja be könyvét

Hidvégi Máté biokémikus, művelődéstörténész, a kémia tudomány kandidátusa, címzetes egyetemi tanár, több gyógyszer, többek között a daganatos betegeket gyógyító AVEMAR feltalálója. Művelődéstörténeti munkássága főként a magyar-zsidó kultúrát öleli fel.

Salkaházi Sáráról a boldoggá avatás kapcsán jelent meg könyve a Szent István Társulat gondozásában. A beszélgetés során külön kitér majd a komáromi vonatkozásokra.

16:00 óra Megemlékezés és gyertyagyújtás a komáromi zsinagógában, az áldozatok emlékművénél

Az előadások szlovák nyelvű tolmácsolással hangzanak el.

Mindenkit szeretettel várunk!

Helyszín: Menház – Zsidó Kulturális és Közösségi Központ

Pontos cím: Eötvös u. 15, Komárom