- Ez az esemény elmúlt.
Kiállítás készült a Tiszakécskén meggyilkolt izraeli férfi történetéből
Tavaly tavasszal megöltek egy izraeli férfit Tiszakécskén, az eset nagy port kavart a médiában. Ennek a történetnek eredt nyomába Szász Lilla fotóművész és Hidas Judit író, és végül született ebből egy kiállítás az OFF Biennálé keretében.
Valahol egy magyar kisvárosban meggyilkolnak egy külföldi turistát. A hír sokkolja a közvéleményt. Ritkán ölnek meg Magyarországon külföldieket, még ritkábban járják hátizsákos turisták a magyar vidéket. Az sem nevezhető tipikusnak, hogy az illető nomád körülmények között, egy vasúti állomás mellett ver sátrat, és itt tölti hosszú heteken keresztül a napjait.
A tragédiával végződő történet nem Magyarország egyik legsötétebb zugában esett meg, ahol tombol a nyomor és a szegénység. A hely egy szépen fejlődő alföldi kisváros, ahol virágzik a turizmus, néhány nagyobb vállalkozás is hozzájárul a város gyarapodásához. Nincs kilátástalan nyomor. Ugyanakkor rengeteg árva gyerek él itt nevelőszülőknél. A helyi értelmiség szégyenteljes, ámde véletlen esetként tekint erre a gyilkosságra, és elsősorban azon sajnálkozik, hogy a kisváros csak e véres ügy miatt kerül fókuszba a médiában.
A kiállítás nem csupán az áldozat és a gyilkosok történetére fókuszál, hanem magára a kisvárosra, és az ott lakó polgárokra. Vajon tényleg csupán a véletlen műve, hogy megtörténhet egy ilyen borzalmas eset? Kié a felelősség? A gyilkosé, az áldozaté vagy a társadalomé?
Szász Lilla fotóművész és Hidas Judit író közös alkotói projektjének nem célja, hogy dokumentarista módon adja vissza a hétköznapi valóságot. A kiállításon bemutatott történet számos fiktív elemet is tartalmaz.
További részletek: www.idegenasenkifoldjen.hu
Facebook: www.facebook.com/events/1582012945155142/
A megnyitó időpontja: október 2., 18 óra
Helyszín: Eleven Blokk Művészeti Alapítvány kiállítótere
A cím: 1111. Budapest, Kende utca 1.
A kiállítás október 2-31-ig tekinthető meg korlátozott nyitva tartással.
akibic.hu/2017/01/16/vadat-emeltek-az-izraeli-turistat-agyonvero-fiatalok-ellen/