Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Kevesen sokakért

  Újlipótvárosi Klub-Galéria Tátra utca 20/b
Budapest, 1137 Magyarország
 

A magyar cionisták szerepe a hazai ellenállásban, embermentésben (1940-1944). Kérdés, Magyarországon mit tudtak a zsidó vezetők az Európában történő zsidóüldözésről, és hogyan próbáltak a menekülteken segíteni, és a hazai katasztrófát megelőzni. Molnár Judit történésszel Benedek István Gábor beszélget az Újlipótvárosi Galériában a Kihívások és válaszok című sorozat keretében.

Az előadás a magyar cionisták ellenállásban, embermentésben játszott szerepét elemzi Komoly Ottó (a MCSZ és a Budapesti Mentőbizottság/Vaada elnöke) és Kasztner Rezső (a Vaada elnökhelyettese) „szemüvegén” keresztül. Komoly naplója, levelezése, Kasztner 1945-1946-ban írt jelentése azt is dokumentálja, hogy Magyarországon mit tudtak a zsidó vezetők az Európában történő zsidóüldözésről, és mely határon túli zsidó szervezetekkel tartották a kapcsolatot, milyen eredménnyel; továbbá fény derül a cionisták közötti kapcsolatokra, ellentétekre vagy összefogási szándékokra. Nyomon követhető, hogy a sokszor budapesti kávéházakban „ülésező” magyar zsidó vezetők hogyan próbáltak a menekülteken segíteni, és a hazai katasztrófát megelőzni.

A cionista Mentőbizottság. A kép közepén Kasztner Rezső ügyvezető, balján Komoly Ottó elnök.

Az előadások moderátora: Benedek István Gábor író, újságíró, szerkesztő

Az előadás-sorozat szervezői:

Nonprofit Társadalomkutató Egyesület

BZSH Hegedűs Gyula utcai körzete

Az előadás támogatója: Mazsihisz, Az 1 %-os felajánlás technikai száma: 0358

A további előadások időpontja:

2015. április 16. – Karsai László az MTA doktora, egyetemi tanár: Malomkövek között őrlődve

2015. május 14. – Kónya Judit hebraista, PhD-hallgató (ELTE): Kérdések és válaszok

A korábbi előadások online megtekinthetők az alábbi linkre kattintva:

Frojimovics Kinga: „Testvéredet ne hagyd el”

Harsányi László: „Minerva a gettóban”

JEvents Android JEvents IOS