Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Hazátlanok

  Magvető Café Dohány u. 13
Budapest, 1074 Magyarország
 
   

A felolvasószínházi produkció Kováts Judit Hazátlanok című, Artisjus Irodalmi Díjas regénye alapján készült, s annak a több mint 12 millió németnek állít emléket, akiket a 2. világháború befejezését követően Közép-Kelet-Európa országaiból szülőföldjéről elűztek, volt zsidó koncentrációs lágerekben, szögesdrót mögött őriztek, megvertek, megaláztak, megkínoztak, meggyilkoltak, csak azért, mert németnek születtek.
A produkció főszereplője Lilli Hartmann 1944-ben a késmárki gimnázium végzős tanulója, akinek német nemzetisége miatt előbb a partizánok elől kell menekülnie, majd a háború befejeztével – édesanyjával, várandós nővérével és sorstársaival egyetemben – teljes jogfosztással sújtják, elveszik mindenüket, s először Novákyba, Szlovákia egykori legnagyobb koncentrációs táborába zárják, majd egy év rabság után a romokban heverő Bajorországba deportálják.
A Hazátlanok szereplői fiktív személyek, azonban minden, ami velük történik, a valóságban is megtörtént.
„Nem igaz, hogy az idő gyógyít! Az idő gyilkos. Csendes, alattomos gyilkos! Aki nem bír felejteni, az meghal!” – mondja Lilli Hartmann, a Hazátlanok főszereplője. Vajon valóban így van? Keressük együtt a választ az előadást követő HÁTTÉRBESZÉLGETÉSEN!

Zene, hang- és képkulisszák: Karap Zoltán, Sas Szilárd, Molnár Máté

Narrátor: Kováts Dénes

A(z) Magvető Café előadása

Tovább az esemény oldalára »