
- Ez az esemény elmúlt.
Fényt gyújtani : Hazatérés a gettóból – helytörténeti séta
REGISZTRÁCIÓ: forms.gle/ziPcFGUfyxrQoz5J9
A Gláser Jakab Emlékalapítvány (GJEA) és Teleki Téri Imaház közössége egyszeri, külön erre az alkalomra összeállított sétával emlékezik az 1944. június 18- és 1945. január 18-a között történt, a józsefvárosi zsidóság életét is befolyásoló, sorsfordító eseményekre.
A GJEA Teleki’44 kutatásban a a túlélőkkel készített életút-interjúk alapján a vészkorszak eseményei közül gettóba bevonulást, az ott töltött napokat és a felszabadulását követően a hazatérés napjait idézzük fel.
A vészkorszak idején a „nagy gettó” kialakításáról szóló belügyminiszteri rendelet 1944. november 29-én jelent meg. A körzetet deszkapalánkkal vették körben és december 10-én lezárták. A fővárosban a még júniusban elszórtan kijelölt csillagos házakból mintegy 40 ezer zsidót költöztettek át, köztük a józsefvárosiakat, a gettó 162 csillagos házának 4513 lakásába.
0,3 négyzetkilométeren 70 ezer embert zsúfoltak össze a hatóságok. Alig volt víz és élelem. A nyilasok razziáztak és gyilkoltak. Több ezer halott feküdt az utcákon. Ugyanakkor azokban a hetekben ez számított a város legbiztonságosabb helyének a zsidók számra.
Időpont:
2020. január 19. 11 óra
REGISZTRÁCIÓ: forms.gle/ziPcFGUfyxrQoz5J9
Vezeti: Fris Kata – Gláser Jakab Emlékalapítvány
Találkozási pont: 24-es villamos MAGDOLNA utcai megállója, MUNKASZOLGÁLATOS emlékmű
Séta hossza:
1,5-2 óra
A séta végén ellátogatunk a Nagy Fuvaros utcai zsinagógába, mely máig őrzi a múlt század közepéig virágzó helyi zsidó élet emlékét és a vészkorszak idején gyermekmenhely volt.
Részvételi díj: 2500 FT/fő adomány, mellyel a Gláser Jakab Emlékalapítványt támogatja a résztvevő