Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Bach szvitek a zsinagógában – Banda Pál csellóművész szólóestje

  Frankel zsinagóga Frankel Leó út 49
Budapest, 1023 Magyarország
   

BACH SZVITEK A ZSINAGÓGÁBAN – BANDA PÁL GORDONKAMŰVÉSZ SZÓLÓESTJE

Johann Sebastian Bach hat csellószvitje 1720 körül keletkezett, a darabok születésének körülményeiről azonban nem maradtak fenn pontos adatok. Azt is csak feltételezni lehet, hogy a csellószvitek a cötheni udvar két kiváló csellistája, Christian Ferdinand Abel és Christian Linigke számára íródtak, hiszen rendkívüli felkészültséget és technikai tudást igényelnek. A darabok kézirata ugyan elveszett, de Anna Magdalena Bach néhány évvel későbbi, zeneileg és grafológiailag is hű másolata, valamint további, talán az eredetiről készült 18. századi másolatok fennmaradtak. A hat csellószvit első nyomtatott kiadása Párizsban jelent meg 1824-ben, ennek előszava úgy hivatkozik Bachra, mint „Európa legismertebb és legelismertebb zeneszerzőjére”.

A koncerten a hat szvit közül kettő hangzik el. A C-dúr szvit az optimizmus zenéje, egyszerű skálával indul és zárul a Prelúdium, és az azt követő tételek is hasonlóan lendületesek és életteliek. A c-moll szvit sokkal sötétebb tónusú, mivel az A húr itt G-re van hangolva. A franciás prelúdiumot itt egy fúga követi, szintén egyedülállóan, a híres Sarabande pedig egyetlen akkordot sem tartalmaz.

Műsor:
J. S .Bach: C-dúr szvit
J. S. Bach: C-moll szvit

Banda Pál gordonkaművész
Kilenc évesen kezdett csellózni, és miután befejezte a Konzervatóriumot, úgy döntött: a Zeneakadémián édesapjánál, Banda Edénél, a legendás Tátrai Vonósnégyes csellistájánál fog tanulni. Röviddel a diploma megszerzése után, 1984-ben, Végh Sándor meghívta a Camerata Salzburg cselló szólamvezetői posztjára. Az itt eltöltött időt követően csatlakozott a Chamber Orchestra of Europe-hoz, ahol olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Solti György, Schiff András, Rudolf Serkin, Claudio Abbado, Nikolaus Harnoncourt, és Lorin Maazel. Ezzel párhuzamosan a szólista pályán is elindult, egyebek közt Haydn és Schumann versenyműveit, Bach és Kodály szólószonátáit játszotta Anglia legjelentősebb koncerttermeiben, valamint Dvořak concertoját Szingapúrban. Szabadúszóként alkalma volt a legkülönfélébb nemzetközi projektekben részt venni, olyan rangos együttesekkel dolgozott együtt, mint például az English Chamber Orchestra, és az Orchestra St. John’s. A képet az is színesíti, hogy éveken át barokk zenével foglalkozott, a historikus előadásmód és a korhű hangszeres játék egyik specialistája lett – a régi zenei koncerteken többek közt John Eliot Gardiner, és az előbb már említett Nikolaus Harnoncourt vezénylete alatt játszott. 1998-tól tíz éven át az angol zenei élet egyik meghatározó vonósnégyese, a nagy múltú Allegri Quartet csellistája volt. 2012 óta az English Piano Trio művésze. Gyakran hívják vendégként egy-egy produkcióra, 2018 májusában például a Takács Quartett-el a Wigmore Hall-ban játszotta Brahms és Csajkovszkij szextettjét. A koncertezés mellett a tanítás is fontos helyet kap pályáján, a londoni Purcell School és a Royal College of Music professzora. Rendszeresen kap meghívást cselló és kamarazenei mesterkurzusokra Európa szinte valamennyi országába, valamint az Egyesült Államokba és Szingapúrba.

Jegyár 3000 forint, helyfoglalás érkezési sorrendben

www.zsidokulturalisfesztival.hu/programok/bach-szvitek-a-zsinagogaban-banda-pal-gordonkamuvesz-szoloestje

•● A FESZTIVÁL ●•
Büszkén és örömmel ajánljuk figyelmükbe az immár huszonegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Zsidó Kulturális Fesztivál rendezvényeit. Örömmel azért, mert ez a fesztivál nem csak egy rendezvénysorozat, hanem ünnep is, amely lehetőséget ad számunkra a sokszínű és páratlanul gazdag magyar zsidó – zsidó magyar kultúra megismertetésére, népszerűsítésére. Büszkeségre pedig az ad okot, hogy ez a művészet – amely a zsidó hagyomány gyökereinek évezredekben mérhető múltjából táplálkozik – a 21. században is szemünk láttára növeszt újabb és újabb hajtásokat.

A Zsidó Kulturális Fesztivált a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH), a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) és a Broadway Event Közhasznú Nonprofit Kft. szervezi. Találkozzunk minél többen, mert ne feledjék: együtt az igazi!

•● JEGYEK KAPHATÓK ●•
Jegyek kaphatók a Broadway jegyirodákban, a www.broadway.hu és a www.jegy.hu oldalon, valamint a Belvárosi Színház jegyirodájában.

Tovább az esemény oldalára »