Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

A legjobb ember – Zenés Ady-fantázia

  Goldmark Terem Wesselényi utca 7
Budapest, Magyarország
   

A LEGJOBB EMBER – ZENÉS ADY FANTÁZIA

Bretan Miklós, Eisikovits Mihály és Reinitz Béla dalaival. Előadják: Laczkó Vass Róbert színművész és Veress Gáspár zongoraművész.

Ady Endre közel állt a zenéhez: megtanult kottát olvasni, dalszerzők tartoztak a baráti körébe, kuplék és kabarédalok szövegeit írta névtelenül, amelyeket később összetépett. Barátaival, főként Reinitz Bélával, az Ady-versek első megzenésítőjével, sokat muzsikáltatott magának a mulatókban. Több mint ötven, zenével kapcsolatos címet ismerünk az életművében. Olyan óriáso zenésítették meg a verseit, mint Bartók vagy Kodály, ám Reinitz Béla sanzonszerű dalai valahogy nem lopták be magukat a zenekritikusok szívébe, pedig Reinitz ismerte Ady beszéd- és előadásmódját, ezért dalaiba a költő hanglejtését komponálta bele. Ráadásul az ő szerzeményeit maga Ady igazolta vissza: „Ezek az Ady-dalok valóban annak az Adynak a továbbnyirkált, továbbvitt, továbbsírt versei, aki e verseket élete megrontóinak tartja”.

A legjobb ember című zenés Ady-fantáziában néhány közismertebb dal mellett méltánytalanul ritkán, és meglehet, ezidáig talán sosem hallott Ady-dalok is megszólalnak. A műsor létrejöttéhet segítséget nyújtott Imre Zoltán, a kolozsvári Eisikovits-család, és Lucian Nastasă-Kovács.

Jegyár 3000 forint, helyfoglalás érkezési sorrendben

www.zsidokulturalisfesztival.hu/programok/a-legjobb-ember-zenes-ady-fantazia

•● A FESZTIVÁL ●•
Büszkén és örömmel ajánljuk figyelmükbe az immár huszonegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Zsidó Kulturális Fesztivál rendezvényeit. Örömmel azért, mert ez a fesztivál nem csak egy rendezvénysorozat, hanem ünnep is, amely lehetőséget ad számunkra a sokszínű és páratlanul gazdag magyar zsidó – zsidó magyar kultúra megismertetésére, népszerűsítésére. Büszkeségre pedig az ad okot, hogy ez a művészet – amely a zsidó hagyomány gyökereinek évezredekben mérhető múltjából táplálkozik – a 21. században is szemünk láttára növeszt újabb és újabb hajtásokat.

A Zsidó Kulturális Fesztivált a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH), a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) és a Broadway Event Közhasznú Nonprofit Kft. szervezi. Találkozzunk minél többen, mert ne feledjék: együtt az igazi!

•● JEGYEK KAPHATÓK ●•
Jegyek kaphatók a Broadway jegyirodákban, a www.broadway.hu és a www.jegy.hu oldalon, valamint a Belvárosi Színház jegyirodájában.

Tovább az esemény oldalára »

JEvents Android JEvents IOS