Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

AZ EPSTEIN ÉJSZAKÁJA CÍMŰ FILM VETÍTÉSE A BÁLINT HÁZBAN

  Bálint Ház Révay utca 16
Budapest, 1065 Magyarország
 

Film bűnről és bűnhődésről, felejtésről és elfojtásról, barátságról és árulásról, a jelen életről és a múlt árnyairól – világsztárokkal.

Három, a koncentrációs tábort túlélt gyerekkori jóbaráttal negyven év múltán megtörténik a lehetetlen – egy éjféli misét celebráló papban felismerik egykori kínzójukat, egy volt SS tisztet. A felfedezés súlyos lavinát indítana el, ezért csak barátaival meri megosztani gondolatait. A régi sebek mindannyiukban felszakadnak és együtt emlékeznek a történtekre: a nehéz helytállásra és a kicsinyes, végzetes bosszúkra, családtagjaik elvesztésére. A fájdalom és a harag az évekkel egyfajta csendes emberi megbocsátásba hajlana, ugyanakkor a túlélõk tudatosítani akarják az ifjabb nemzedékkel, hogy sorsuknak soha nem szabad megismétlõdnie. Másnap felkeresik az állítólagos papot. A frontvonalak tisztának tűnnek, minden kérdést ezerszer feltettek és megválaszoltak már. A találkozás azonban nem várt fordulatot hoz…

Epstein éjszakája

 Urs Egger gyönyörűen fényképezett, több idősíkot keverő kamaradrámájnak legnagyobb ereje a kivételesen erős színészi játék. Jochen Epstein gyötrődő figuráját Mario Adorf játssza, akit Schlöndorf A bádogdobjából vagy a nagy közönségsikernek számító Legyetek jók, ha tudtok című filmből ismerhetünk. A nagyszerű Annie Girardot alakítja a megmenekült Hannah-t, Otto Tausig, a jelentős osztrák karakterszínész Karl Rosét, öccsét, a pszichésen meggyötört, túlérzékeny Adam Rosét pedig a svájci származású Bruno Ganz, akit legutóbb Hitler szerepében láthattunk A bukás – Hitler utolsó napjai című nagy vitát kiváltó filmben, amelyért Ganz elnyerte a Londoni filmkritikusok díját. Alain Tanner (A fehér városban), Werner Herzog (Nosferatu, az éjszaka fantomja), Wim Wenders (Az amerikai barát, Berlin felett az ég, Távol és mégis közel) és Theo Angelopoulos (Az örökkévalóság meg egy nap) színésze nemcsak filmszerepeiről híres méltán, sokat játszik színházban is, még hozzá olyan súllyal, jelenléttel és tehetséggel, hogy 1996-ban ő vette át az Iffland-gyűrűt, amelyet a német nyelvű színház mindenkori legjelentősebb és legméltóbb színpadi művészének adományoznak életműdíjként. A gyűrűt – amelynek Ganz a kilencedik gazdája – a szájhagyomány szerint annak idején maga Goethe nyújtotta át A. W. Iffland színésznek.

A film utáni beszélgetést, vitát Perlaki Tamás filmesztéta vezeti.

Jegy


Belépő: 1000 Ft

 

JEvents Android JEvents IOS