19:00
Egy makói New YorkbanDoku-dráma A tizenhét éves makói fiatalember egy szó angol tudás és egy cent nélkül elindul Amerikába.
19:00
Robert Merle Mesterségem a halál c. regénye nyománHogyan válhat egy átlagos kisfiúból felnőtt korára a Harmadik Birodalom egyik legnagyobb tömeggyilkosa? Hogyan képes deformálódni egy ember személyisége az őt ért társadalmi hatások által? Mit jelenet egy ember életében az erkölcs, a család, a hit...
21:00
⬇️⬇️⬇️⬇️⬇️ SCROLL DOWN FOR PERSIAN⚠️Március 23-án alaposan megpakoljuk a b̶a̶s̶z̶a̶ Hámán-táskát!
10:00
Tematikus sétánkon végigjárjuk a veszprémi zsidók életének egykori színtereit és megidézzük az egykor másfél ezres közösség kiemelkedő szereplőit.
10:00
Év közben is nyári táborélmény 6-10 éves gyerekeknek kéthetente vasárnaponként. Mindazoknak a gyerekeknek, akik már voltak és azoknak, akik még nem, de kipróbálnák kicsiben, hogy milyen is Szarvas, a tábor, esetleg szívesen megismerkednének, összebarátkoznának más jelenlegi és jövőbeni...
11:00
Kedves Barátaink! Alapítványunk a Hegedűs Gyula utcai Zsinagóga templomkörzetével közösen szervezi a “ Hősök Útján” cimű sétánkat, Újlipótvárosban. A séta során, melyet Prof. Dr. Schőner Alfréd főrabbi vezet, felkeressük több Igaz Ember emléktábláját. Szeretettel várunk ezen az igen különleges...
11:00
Van kedved kalandozni a csöppet sem sötét középkoriban?Belesnél a kockakövek alá, hogy fölfedezd a 800 évvel ezelőtti soknemzetiségű budai Várat, az alig több mint egy évtizede ismertté vált középkori zsidó városnegyedeket - például a Mátyás-templommal egyidős első zsinagógát? Kíváncsi vagy a...
15:00
A Bálint Ház programsorozata 0-12 éves gyerekeknek, családoknak. Utazz Rúttal és Efrájmmal Perzsiába a varázsszőnyegen. ?️ A népet ismét veszély fenyegeti. Ezúttal is az ifjakon a sor, hogy segítsék megakadályozni a közelgő vihart. Mordeháj és Eszter várja a lelkes kalandorokat, tervüknek minden...
15:00
A lengyel Słobodzianek egy iskolai osztály diákjainak sorsát követi: tíz lengyel és zsidó diák személyes elbeszélésének és megrendítő visszaemlékezésének tükrében mutatja be hazája részvételét a XX.
16:00
DEKK Színház - Gólem Színház KIVÁLASZTOTTAK Időpontok: 2019. március 24. 16.00 és 19.00 Mit tennél, ha egyik napról a másikra eltűnnének a zsidók? Mind egy szálig, kivétel nélkül! Előjel, magyarázat, jótanács és (persze, mivel zsidók) pénz nélkül marad a világ.Mihez kezdjenek most a neonácik? Kit...
16:00
ZSIDÓ ÜNNEPEK ÉS DALLAMOK Nagy szeretettel és tisztelettel meghívjuk Önt és Kedves Családját, Barátait és Ismerőseit 'Zsidó ünnepek és dallamok' című előadással egybekötött klezmer koncertünkre!
16:00
Máraira hangolva: Szepes Mária és Faludy - egy évszázad gondolatai, zenével. "Mindig hallani kell egy hangot, amely egyszerre szól a világból és a költő lelkéből. Ezt a hangot kell visszaadni." Három klasszikus mester - egymás kortársai voltak. Színházi estünkben véleményüket, gondolatviláguk...
19:00
A Tórától a keresztény SzentírásigBibliai túra értelmiségi analfabétáknakTúravezető: Gábor György Gábor György közkedvelt "Talmud, Tóra és a többiek" bibliaismereti sorozatának folytatása.
19:00
DEKK Színház - Gólem Színház KIVÁLASZTOTTAK Időpontok: 2019. március 24. 16.00 és 19.00 Mit tennél, ha egyik napról a másikra eltűnnének a zsidók? Mind egy szálig, kivétel nélkül! Előjel, magyarázat, jótanács és (persze, mivel zsidók) pénz nélkül marad a világ.Mihez kezdjenek most a neonácik? Kit...
19:00
Az ötödéves zenés színész osztály előadása. “- Maga tagadja, hogy a föld gömbölyű?- Hadd kérdezzek vissza! Ugye, tudjuk, hogy a világot nagyjából tizenöt ember irányítja, ez köztudomású.Mármost, hogy manipulálsz egy egész bolygót? Legegyszerűbb, ha mindent egy mátrixra húzol fel.Innentől kezdve...
08:45
Nyílt Nap a Bét Menáchemben 2019. március 25. Önálló gondolkodásra nevelés, magas szintű világi oktatás, pozitív zsidó identitás, egyéni fejlesztési lehetőségek és tehetséggondozás. Ez a Bét Menáchem. Ismerjen meg minket és regisztráljon március 25-i iskolai és óvodai nyílt napunkra! Általános...
17:30
Az Amit csak akarsz (Todo lo que tú quieras, spanyol dráma, 101 perc, 2010) c. film vetítése után Bárdos Csaba filmtörténész, filmesztéta értékeli és elemezi a látottakat. ■ A FILMRŐL ■ Felesége váratlan halála után Leo magára marad négyéves kislányával, akinek szüksége van egy anyára, hogy...
18:00
Bevezető gondolatok és moderálás: Bognár Judit és Vári AnnaMeghívott vendég: Radics Viktória irodalomkritikus Négy, jóvátehetetlenül személyes belső térben hangzik el Tompa Andrea regényének négy belső monológja, amit semmiféle külső nézőpont nem old fel: annyit „látunk”, amennyit ők látnak és...
18:00
Füst és láng, avagy szeretjük-e Füst Milánt? És, ha igen, akkor miért nem? A Füst Milán Páholy következő estjén, március 25-én a névadó Füst Milánról beszélget a meghívott vendégekkel: - Szilágyi Judit irodalomtörténésszel, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársával, - Schein Gábor költővel, íróval,...