“zsidó” címke eseményei.

  • 10:30
    Kováts Kriszta  (ének, gitár) és Perger István Guszty (ütőhangszerek) a 6-14 éves gyerekeknek kínálják műsorukat. A gyerekek különböző ütőhangszerekkel ismerkedhetnek meg és rögtön be is szállhatnak a közös zenélésbe, miközben énekelnek és táncolnak. Az előadás során a gyerekek olyan ismert népdalokat tanulnak meg magyarul (szöveg: Fábri Péter),...
  • 19:00
    Ráadásul nem elég, hogy a modern eszmék betörnek a faluba, egy cári rendelet kilakoltatja a zsidókat házaikból: menniük kell, mindannyiuknak, mindent hátrahagyva, ami addig a hazát jelentette számukra.„Kérdezhetnék: miért ragaszkodunk ehhez a helyhez, ha ilyen veszélyes? Mert Anatevka a mi otthonunk. És hogyan tartjuk az egyensúlyt? Mi a titka? Egy...
  • 18:00
    Anatevka eldugott kis falu Ukrajnában. Együtt élnek itt zsidók és keresztények, viszonylag békében, évszázadok óta. Tevje, a tejesember, becsületes szegénységben neveli öt lányát, hogyha eljött az idő, a hagyománynak megfelelően férjhez adja őket. A lányok azonban fellázadnak az ősi szokások ellen, és maguk választanak vőlegényt, megbotránkoztatva...
  • 20:00
    „Valahányszor költői estet készítettem (Kosztolányi, Szép Ernő, Radnóti, Babits, Márai, Arany), mindig kicsit magamról is beszéltem. Most Radnóti költészetében azt keresem, ami az ő magyarságtudatáról, zsidóságáról és katolicizmusáról szól, és szeretnék beszélni a saját családomról, a gyökereimről. Az est folyamán Radnóti versek, naplórészletek,...
  • 19:00
    Bemutató: 2019.április 26 – Kugler Art Szalon BudapestAz NKA és a Hybridkult támogatásával. „…Annyi bizonyos, hogy szörnyű, rendkívüli és történelmi napokat élünk. Kedden teljesen megszűnt az elsötétítés és a légvédelmi készültség. Szerdán rettenetes számtandolgozat volt. Csütörtökön kiosztották a füzeteket és be lehetett fejezni. De én egy...
  • 19:00
    Mit tehet Petronius, Szíria helytartója, ha Caligula arra kötelezi, hogy a jeruzsálemi zsinagógába a császár szobrát állíttassa be hatalmi szimbólumként? A Római Birodalom (jelképes) térhódítása súlyos vészteher az ottani zsidóságra nézve. Petronius méltó ellenfélre lel a helyi főpap, Barakiás személyében, aki vitapartnereként lehetetlen morális...
  • 19:00
    A zsoltárokat Sumonyi Zoltán válogatta a Bibliából és formálta újra. A zenében a zsidó és a keresztény zenei kultúra elemei egyaránt megjelennek, a Gryllus- fivérek stílusában előadva. A zsoltárok előadásmódja megtartja a versek emelkedettségét, úgy, hogy a jelen hallgatóinak is izgalmas zenei élményt nyújt. A trió a zsoltárokat...
  • 19:00
    Charlie Chaplin legnagyobb hatású műve, A diktátor mélyen humanista alkotás. A kis borbély és a nagy diktátor kettős szerepében önmagához híven most is a hatalommal fordul szembe a zseniális alkotó. Hol kíméletlenül szatirikusan, hol a bohóctréfa eszközeivel oldja fel sok millió ember szorongását. A színész felejthetetlen bajusza, legendás cipője,...
  • 18:00
    Ráadásul nem elég, hogy a modern eszmék betörnek a faluba, egy cári rendelet kilakoltatja a zsidókat házaikból: menniük kell, mindannyiuknak, mindent hátrahagyva, ami addig a hazát jelentette számukra.„Kérdezhetnék: miért ragaszkodunk ehhez a helyhez, ha ilyen veszélyes? Mert Anatevka a mi otthonunk. És hogyan tartjuk az egyensúlyt? Mi a titka? Egy...
  • 19:30
    A HeArt Társulat vendégjátéka.Két fiatal bujkál egy gellérthegyi villában. A fiú katonaszökevény, aki a háború miatt saját emberségében csalódott, a lány családját zsidó származása miatt megölték, csak neki sikerült megmenekülnie.Egy menedékük marad. A játék. Játszanak, hogy legyőzzék félelmeiket, hogy eltöltsék az időt, hogy túléljék a borzalmat....
  • 19:00
     NARRÁTOR (CSUPI, W. SHAKESPEARE)................................ Máthé ZsoltGERI.............................................................................................Jéger ZsomborÁBRAHÁM....................................................................................Dóra...

  • 16:00
    A Korán valóban egy „hosszú gyűlölet-levél” az emberiségnek címezve?  Mennyire váltak iszlámofóbokká a nyugati társadalmak 2001. szeptember  11.-e óta?  Az egyre gyorsabban sodró párbeszédek azt mutatják be, hogy milyen sérülékeny azoknak az önképe, akik az egyik világba és kultúrába születtek,  de egy másikban kötelezték el magukat. Négy...
  • 19:00
     NARRÁTOR (CSUPI, W. SHAKESPEARE)................................ Máthé ZsoltGERI.............................................................................................Jéger ZsomborÁBRAHÁM....................................................................................Dóra...
  • 15:00
    A világ első Klezmer-musicaljének ősbemutatója az Operettben!A történet egy erdélyi román-magyar-zsidó településen játszódik. Bárány András - a módos gazda fia - éppen legénybúcsút tart, házasságra készül a szegény, de igen szemrevaló Patkós Rózsival. Ez a legénybúcsú kissé elhúzódik, ugyanis mint kiderül, Rózsi nem rendelkezik az esketéshez...

    Kosztolányi Dezső Színház (Szerbia)Az Úr nevében     100'Magyar nyelven, angol felirattalEnglish friendly16+Az előadás után a Gondolat Generátor közönség-összetalálkozót tart. A NézőPont egy fél órás kötetlen program, ahol a közönség egymással vitatja meg az előadás során felmerült kérdéseket.Kereszténység és iszlám. Kerítés és európai demokrácia....
  • 19:00
    „Mivel hogy itt-tartózkodásuk akadályát képezi a megnyugvásnak, a lehető legsürgősebben… nem is: hat órán belül szíveskedjenek más településre költözni.”1946. Kunvadas: fiktív magyar falu Szolnok közelében. Nemrég ért véget a második világháború, és a deportált zsidók közül csak kevesen tértek haza. Hadnagy Sándort, a falusi tanítót, háborús...
  • 15:00
    A világ első Klezmer-musicaljének ősbemutatója az Operettben!A történet egy erdélyi román-magyar-zsidó településen játszódik. Bárány András - a módos gazda fia - éppen legénybúcsút tart, házasságra készül a szegény, de igen szemrevaló Patkós Rózsival. Ez a legénybúcsú kissé elhúzódik, ugyanis mint kiderül, Rózsi nem rendelkezik az esketéshez...
  • 19:00
    Elias Canetti azonos című regénye alapján - Sárközy Elga fordításának felhasználásával - a színpadi változatot Lőrinczy Attila írta „Az érzékeny embernek minden találkozásból van valami haszna vagy kára, mert érzelmeket és emlékeket ébreszt benne. A közönyös ember két lábon járó állapot, nem szív magába semmit, nem csordul túl semmitől, csak él a...