- 19:00Nem csak kezdőknek... Oberlander Báruch rabbi, előadása Mindannyinknak naponta merülnek felkérdéseink, olyan háláchikus témákban melyek a mindenapi gyakorlatban merülnek fel. Ez az előadás azoknak a "haladóknak" szól akik a gyakorlati életben szeretnék megvalósítani zsidóságukat. A VII. Wesselényi utca 4-ben I. emelet 1/a.
- 19:00Zsidóság a gyakorlatban: Chánuka ünnepe, Oberlander B. rabbi eloadása (VII. Wesselényi utca 4-ben I. emelet 1/a)
- 19:30Misna Brura - háláchá a gyakorlatban: chánuka (Dénes Gergő) Olvassuk és magyarázzuk együtt az egyik legismertebb zsidó törvénykommentárt, mely a mindennapi élet szabályait tartalmazza. Hétfőnként, este fél nyolctól.
- 18:00A bat micvétől a jiddische máméig Fröhlich Kati rebecen sorozatának harmadik részében többek között a hanukai készülődésről és a zsidó házasélet titkairól mesél Előadás
- 19:002003. december 13. 19-24 óráig Helyszín: Danubius Hotel Gellért. (1111 Budapest, Szent Gellért tér 1.) "A Magyar Zsidó Kultúráért" illetve a "Várhegyi György" díjak átadása. A Chanuka ünnepéről műsor keretében emlékezünk meg. Közreműködik: Sabbathsong zenekar Majd háromfogásos ünnepi vacsora következik A talpalávalót az Old Boys zenekar...
- 18:00Szimbiózis Klub Tisztelettel meghívjuk Önt Papp Richárd: Hanukka és karácsony vallásantropológiai nézopontból címu diavetítéssel egybekötött eloadására.
-
- 19:00A bat micvétôl a jiddische máméig Fröhlich Kati rebecen sorozatának második része:?A szukkoti ünnepkör és a kasrusz ? meglepetés vendéggel! Belépődíj: 400 Ft Előadás
- 20:00Jób lázadása Október 15-én, szerdán 8-kor a UJS Filmklubban a Jób lázadása című magyar filmet nézzük meg (Szukot alkalmából) A film a második világháború idejében játszódik egy faluban.
- 20:00Simchát Bét Hásoévá (A vízöntés mulatság) Budán. Kedves mindenki! Egy fergeteges táncra és mulatságra, süteménnyel és frissítokkel várunk mindenkit a sátoros ünnepi szimchára, a Rege Hotelben (Bp., 1021 Pálos u. 2). Szukkot félünnepének minden napján a Szentélyben vizet öntöttek az oltárra - az áldás jelképeként. Bölcseink állították, hogy "aki...
- 19:30Misna Brura - háláchá a gyakorlatban: szukot (Dénes Gergő) Olvassuk és magyarázzuk együtt az egyik legismertebb zsidó törvénykommentárt, mely a mindennapi élet szabályait tartalmazza. Hétfőnként, este fél nyolctól.
- 19:30Szukkot és évadnyitó - izraeli ételekkel Program:"Nem zsidó írók a zsidóságról." Előadó: Lichtmann Tamás professzor Közreműködő színész vendégeket is várunk
- 20:00Várnai-Shorer Judittal Várnai-Shorer Judit, Izrael állam magyarországi nagykövete. Mióta átadta Göncz Árpádnak megbízólevelét és munkához látott, szinte már el se tudjuk képzelni, hogy ennek az elegáns és komoly asszonynak a helyére újra férfi kerüljön. Az elmúlt években keményen dolgozott a zsidó kultúra, értékek és érdekek képviseletén és...
- 10:30Ros Hásáná 1. napja - istentisztelet gyerekfoglalkozással, melyet ünnepi kidus és hagyományos ételekből álló ebéd követ. Gyülekezés a Duna Palotában, 9.30-tól (Budapest V. Zrínyi u. 5.)
- 19:00?A bat micvától a jiddische máméig Frölich Kati rebecen sorozatának első részében a ?jó pesti zsidó háziasszony rosh hasanai tennivalóiba avatja be a hallgatóságot.