11:00
Budapest VII. kerülete világhírű turistacélpont, de az egykori zsidónegyed igazi arcát még budapesti lakosokként sem biztos, hogy jól ismerjük. Melyikünk lépett már be a mikve, azaz a rituális fürdő kapuján? Most ezt megtehetjük, és azt is megtudjuk sétavezetőnktől, hogy miként zajlik egy rituális...
17:00
Ismét ingyenes utcai örömkoncertek a Dob utcában, a Carl Lutz emlékműnél. A koncertekre immár negyedik éve, a Spinoza Színház és Kávéház rendezésében valamint az Erzsébetvárosi Önkormányzat és a Mazsihisz együttműködésével kerül sor. Május 29 és június 26 között minden csütörtökön délután 5...
18:00
Sávuot, az éjszaka, amikor nem alszunk – de nem fogunk unatkozni sem! A történet szerint, mire Mózes lehozta a Tórát a Sínai-hegyről, a népet elnyomta az álom. Hogy kijavítsuk ezt a kis mulasztást, egy egész éjszakát ébren maradunk és együtt tanulunk a Tóra átadásának ünnepén. A Bálint Ház idei...
19:05
🎙️Parti-Nagy Lajos és Dés András - Magyar mesék Beszélgetés szavakkal és hangokkal – Parti Nagy Lajossal és Dés Andrással Az idei Sávuot ünnepén különleges találkozás részesei lehetünk: Parti Nagy Lajos író és Dés András zenész lépnek közösen színpadra.
20:45
🎙️ Borízű hang sávuoti különkiadás: Legyetek vendégeink egy vizualitásmentes audiovizuális nyúlüregtúrára, ahova nem kell bakancs, és a cél sincsen meghatározva.
20:45
Van érzékünk hozzá – palacsinta és Tóraadás Sávuot éjszakája nemcsak a tanulásról szól – hanem az érzékszerveink felébresztéséről is.
20:45
Izrael és identitás - Novák Attila és Nemes Dániel vitája Novák Attila és Nemes Dániel vitája az Izraelről és identitásról szóló diskurzusban különösen éles aktualitást nyert az október 7-i, Izrael elleni Hamasz-támadás utáni időszakban.
22:00
🎙️Ács Dániel: Nagy kollektív hazugságaink Eltűnt kéziratok, meghamisított emlékművek, elhallgatott titkok – két történet, egy közös szál: a kollektív hazugságok.
23:00
Az Október 7-e utáni, baloldali izraelkritika ideológialag terhelt. Jellemzőek például az olyan hangok, amik a témát a nyugati kultúra színesbőrűekkel szembeni elnyomásának szélesebb szociokulturális problémáján, illetve a kolonializmus kritikáján keresztül magyarázzák. Ennek a következtében furcsa...
🎙️ A magyar csoda - stand-up Rainer – Micsinyei Nórával Közeleg egy éjszaka, ahol alvás helyett nevetéssel töltődsz fel Rainer - Micsinyei Nóra stand up előadásával.
19:00
Rossz zsidók 2025.06.02. | 19:00 Daphna Feygenbaum egy “igazi zsidó”; még a pasija is izraeli, szóval biztos az. Nagyon szeretné megörökölni a nagypapa nyakláncát. Amikor Liam, az unokatestvére hazahozza a nemzsidó barátnőjét a nagypapa temetésének másnapján és bejelenti, hogy a féltett nyaklánc az...
17:00
Ismét ingyenes utcai örömkoncertek a Dob utcában, a Carl Lutz emlékműnél. A koncertekre immár negyedik éve, a Spinoza Színház és Kávéház rendezésében valamint az Erzsébetvárosi Önkormányzat és a Mazsihisz együttműködésével kerül sor. Május 29 és június 26 között minden csütörtökön délután 5...
19:00
Lefitymálva 2025.06.06. | 19:00 Mi tegyen két gázóra-leolvasó a Dob utca 17-ben? Be lehet-e csengetni pont ott egy lakásba, hogy jöttünk a gázórát leolvasni? A Lefitymálva előadás a Gólem Színház hagyományaihoz híven mindenből, tabukat nem tisztelve humort csinál, kigúnyolja a túlzottan...
10:00
Nyárköszöntő családi piknik a Szent István parkban, a Bálint Ház Családi Kuratóriuma társaságában!
19:00
KÖNYÖRTELENÜL 2025.06.10. | 19:00 1972.: Watergate-botrány, müncheni olimpia, Brezsnyev villámlátogatása, Bobby Fischer sakkvilágbajnok lesz, Grönlandon felfedezik a qilakitsoq-i eszkimó múmiákat. 1973. január 7.: András és László túszul ejtik a balassagyarmati Geisler Eta Lánykollégium jópár...
19:00
Varnus Xaver & Rhoda Scott: A Két élő legenda zenével búcsúzik egymástól A hetvenes években Rhoda Scott volt “a nép orgonistája” Magyarországon.
17:00
Ismét ingyenes utcai örömkoncertek a Dob utcában, a Carl Lutz emlékműnél. A koncertekre immár negyedik éve, a Spinoza Színház és Kávéház rendezésében valamint az Erzsébetvárosi Önkormányzat és a Mazsihisz együttműködésével kerül sor. Május 29 és június 26 között minden csütörtökön délután 5...
19:00
KATONADOLOG - Borgula András önálló estje 2025.06.12. | 19:00 1975-ben avatták fel Budapesten a Taurus gumigyárat. Ehhez képest eggyel kevésbé tűnik érdekesnek, de abban az évben született Borgula András, a Gólem Színház megalapítója és művészeti vezetője. De ha eláruljuk, hogy Magyarország...
19:00
Műsor: Fischer Iván: Shudh Sarang - szextett Sipos Gábor - hegedű Eckhardt Violetta - hegedű Csoma Ágnes - brácsa Sovány Rita - cselló Fejérvári Zsolt - nagybőgő Nyusztay Iván - tabla A nap betűje: jod megtanítja: Zeitler Ádám, a Lauder iskola rabbija “Új dalt énekelek neked” - Surányi András...