18:30
Tartsanak velünk Faith Asher rabbi különleges előadásán, majd pénteken délelőtt 11.30-tól is, amikor felhangzik a Kohanita áldás.
08:30
Elektromobilitás, pénzügyi innováció és digitális diplomácia konferencia a Milton Friedman Egyetemen.
18:00
Március 6-án veszi kezdetét Oberlander Báruch rabbi 6 alkalmas héber olvasási kurzusa. A résztvevők szerdánként este 6 és 7 óra között héber gyorstalpalón vehetnek részt, melyeken a rabbi maga vezeti be az tanulókat a szent nyelv alapjaiba, miután a diákok biztos olvasási tudással távozhatnak.

Az egyházak és a mindenkori politikai hatalom viszonya, ezen belül is a zsidó közösség és a hatalom kapcsolata éppúgy foglalkoztatja a szélesebb közvéleményt, mint a vallásukat gyakorló embereket.
15:00
A Transznacionális Együttműködések program soron következő rendezvényének témája Az ember és a karitatív szervezetek kapcsolata: Idős emberek a társadalomban.
18:30
Hatalkalmas Kabbala előadás a sábeszi gyertyák fénye mellett. 2019. február 23-ától, 6 héten keresztül Oberlander rabbi a héber betűk mögötti misztikus szintek rejtekeibe vezeti be a társaságot péntek esténként, a Vasvári Pál utcai zsinagógában, a kábálát sábát utáni kiduson, az ízletes szombati...
18:00
Március 6-án veszi kezdetét Oberlander Báruch rabbi 6 alkalmas héber olvasási kurzusa. A résztvevők szerdánként este 6 és 7 óra között héber gyorstalpalón vehetnek részt, melyeken a rabbi maga vezeti be az tanulókat a szent nyelv alapjaiba, miután a diákok biztos olvasási tudással távozhatnak.
18:00
Az egyházak és a mindenkori politikai hatalom viszonya, ezen belül is a zsidó közösség és a hatalom kapcsolata éppúgy foglalkoztatja a szélesebb közvéleményt, mint a vallásukat gyakorló embereket.
18:30
Hatalkalmas Kabbala előadás a sábeszi gyertyák fénye mellett. 2019. február 23-ától, 6 héten keresztül Oberlander rabbi a héber betűk mögötti misztikus szintek rejtekeibe vezeti be a társaságot péntek esténként, a Vasvári Pál utcai zsinagógában, a kábálát sábát utáni kiduson, az ízletes szombati...
18:00
Március 6-án veszi kezdetét Oberlander Báruch rabbi 6 alkalmas héber olvasási kurzusa. A résztvevők szerdánként este 6 és 7 óra között héber gyorstalpalón vehetnek részt, melyeken a rabbi maga vezeti be az tanulókat a szent nyelv alapjaiba, miután a diákok biztos olvasási tudással távozhatnak.
18:00
Legenda-e Sztálin halála és a sorsvetés ünnepének kapcsolata? Miért tartja a Talmud, hogy a tej részegítő ital? – Netán elégséges egy pohár tej a purimi bódultság eléréséhez? Neutrális elemek a Megilában? Kinek a pártját fogta Achasvéros? Tartsanak velünk Faith Asher rabbi előadásán, majd az azt...
18:30
Hatalkalmas Kabbala előadás a sábeszi gyertyák fénye mellett. 2019. február 23-ától, 6 héten keresztül Oberlander rabbi a héber betűk mögötti misztikus szintek rejtekeibe vezeti be a társaságot péntek esténként, a Vasvári Pál utcai zsinagógában, a kábálát sábát utáni kiduson, az ízletes szombati...
17:00
Ha a város legvidámabb gyerek purimján kívánsz részt venni, gyere Óbudára!17 óra: gyülekező , jelmezverseny17.30: Megila olvasás18: Kidus18.30: Eszter Könyve bábelőadás
08:45
Nyílt Nap a Bét Menáchemben 2019. március 25. Önálló gondolkodásra nevelés, magas szintű világi oktatás, pozitív zsidó identitás, egyéni fejlesztési lehetőségek és tehetséggondozás. Ez a Bét Menáchem. Ismerjen meg minket és regisztráljon március 25-i iskolai és óvodai nyílt napunkra! Általános...
18:00
Sokszor rácsodálkozunk: -Miért megengedett egy nehéz asztal odébb tétele amikor egy cérnaszál megemelés is tilos sábeszkor?