Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Tu BiSvát a Salom Klubbal

  Bálint Ház Révay utca 16
Budapest, 1065 Magyarország
   

Helyszín: Bp. VII. ker. Csányi u 5.

A fák újéve ünnepén, közös áldásmondás, és gyümölcsfalatozás Dr Verő Tamás rabbival.


Tu bisvát, a fák ünnepe
Svát hónap 15-e ‑ héberül chámisá ászár bisvát, röviden tu bisvát ‑, amely ebben az évben a polgári időszámítás szerint január 30-ára esik, a zsidó hagyomány szerint a fák ünnepe.
A Tálmudban, Ros HáSáná traktátusban “a fák újéve” néven szerepel, és Bölcseink szerint ezen a napon dől el, melyik fa fog fejlődni, nőni, dús gyümölcsöt hozni, és melyik sorvad, fonnyad el, melyiket tépi ki a vihar. Több háláchikus kérdés van, amelyben döntő, hogy a fát svát 15. előtt vagy után ültették el.
Az ünep nem kötelez munkaszünetre, nincsenek különleges imák, és fő jellemzője az a kedves szokás, hogy ezen a napon minél több gyümölcsöt eszünk. Főleg olyan gyümölcsöket szoktunk fogyasztani, amelyek Izraelban teremnek, s amelyeket már a Tóra is említ, például szőlőt, fügét, datolyát, gránátalmát, olajbogyót. Európában, így Magyarországon is, elterjedt szokás volt tizenötféle gyümölcsöt enni, emlékezésül svát 15-ére.

Érvényes Salom Klub tagságival a programon a részvétel ingyenes!
Tagsági nélkül 500 Ft.

Salom Klub

A Bálint Ház Salom Klubja a Holokauszt túlélők, a nyugdíjasok és a középgeneráció klubja. Rendszeresen szervezünk kirándulásokat, kulturális és közösségi programokat.

Információ: Repper Rita – [email protected]
Részletes információ a klubról itt található: www.balinthaz.hu/salomklub
Helyszín

1077 Budapest, Csányi utca 5., megközelítés a Király utca és Nagymező utca találkozása felöl, vagy a Klauzál tér felől.
A helyszín teljesen akadálymentesített!

Szervező

Az esemény főtámogatója a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (JDC-MAZS), amely 1991-ben jött létre, az The American Jewish Joint Distribution Committee (JDC) magyarországi szervezeteként. A kiemelten közhasznú szervezet célja, hogy hozzájáruljon a zsidó identitás kialakításához és megtartásához.
A JDC-MAZS Alapítvány hazánk legnagyobb zsidó humanitárius szervezete. Küldetése 26 éve változatlan: jóléti és szociális programok keretében segítséget nyújt elsősorban idős holokauszt-túlélőknek és rászoruló gyermekes családoknak. Ezenfelül közösségépítő és önkéntes programjaival erősíti a zsidó identitást és összetartozást. Az elesettek iránti felelősségvállalást évről évre nagyobb energiákkal, ám kifinomultabb eszköztárral valósítja meg, amely a támogatottak testi és lelki egészségét egyaránt szem előtt tartja.
A JDC/Joint „újkori” története Magyarországon, 38 év illegalitás után 1991-ben indult újra, ekkor hozta létre a nemzetközi szervezet a ma is működő JDC-MAZS Alapítványt. Elsőként az idős túlélők megsegítésére megalakult a Holokauszt Túlélők Programja. Kezdetben a legfontosabb feladat a segélyek folyósítása volt, de fokozatosan előtérbe került a rászorulóknak nyújtott szolgáltatáscsomagok kidolgozása, bevezetése és rendszerbe foglalása, valamint a kapcsolatépítés és a közösségi élet felélesztése is.

Az alapítvány jelenleg három fő területen – Szociális támogatás, Közösségépítő programok és Általános humanitárius programok – 9 programot működtet: Bálint Ház, Holokauszt Túlélők Programja, Intergenerációs Program, Jaffe Zsidó Családsegítő, Judafest Utcafesztivál és Zsidó Filmfesztivál (ZSIFI), Narancsliget Adományközpont és Női Egészségmegőrző Program.

Belépő: 500 Ft,


Tovább az esemény oldalára »