Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Salom KLUB Rádió ÉLŐBEN

  Bálint Ház Révay utca 16
Budapest, 1065 Magyarország
   

KEDD délelőtt Beregi Péterrel mókázhatunk

Új sorozatot inditunk a Salom Klubban, minden hónap második keddjén, délelőtt 11-órától.
 
Salom KLUB rádió „élőben”, ami azt jelenti, hogy a két közismert, és mindannyiunk által nagyon kedvelt műsorvezetők, a PaDöDös „csajok”, Falusi Mariann és Lang Györgyi, itt lesznek velünk érdekes beszélgető partnereikkel. A Klubrádió nem fogja élőben közvetítteni, csak nekünk, csak abban az egy órában lesz hallható minden, itt a Bálint Házban! Ezért nagyon érdemes eljönni, mert nemcsak hallani, hanem látni is lehet Őket!
 
Miről szól a Klubrádió?
Pszichológia, utazás, nyelvészet, városi legendák, rejtélyes szakmák, és persze napi aktualitások. Izgalmas rovatokban minden, ami a hallgatókat érdekli.
 
A Klubrádió „ÖTÖS” című délelőtti magazinműsorának műsorvezetői; hétfőn az ÖTÖS-ben Parakovács Imre jelentkezik,keddenként  Bódy Gergő, szerdán Lang Györgyi és Falusi Mariann, azaz a Pa-dö-dő, csütörtökön Váradi Júlia, pénteken Gálvölgyi János,  ül élő adásban a stúdióban. Minden műsorvezető lehetőséget kap, hogy saját ízlése szerint alakítsa a műsort.
 
A Rádióban  jó a hangulat, és sokan szeretik magát az élő műfajt. 
 
Itt a Salom Klubban még izgalmasabb lesz a hangulat, mert a műsor teljesen ÉLŐBEN, egyszer és megismételhetetlenüllesz látható, és hallható!
 
2018. március 13-án kedden a vendégünk Beregi Péter (Budapest, 1945. június 12. –) magyar színész, érdemes művész.
Életpályája: 1962-től a Vígszínház tagja. 1967-ben kezdte pályáját az Állami Déryné Színházban. 1976-tól a Népszínház, a Nemzeti Színház, a Józsefvárosi Színház, a Budapesti Kamaraszínház tagja. Klasszikus színművekben, énekes, táncos darabokban karakterszerepeket játszik.
 
A Bálint Ház Salom Klubja a Holokauszt túlélők, a nyugdíjasok és a középgeneráció klubja. Rendszeresen szervezünk kirándulásokat, kulturális és közösségi programokat.
 
Információ: Repper Rita – [email protected]
 
Részletes információ a klubról itt található: www.balinthaz.hu/salomklub
 
 
Érvényes Salom klub tagsági kártyával, a programon a részvétel ingyenes!

 

Belépő: 500 Ft,

Tovább az esemény oldalára »