Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

RITKA, DE NEM EGYEDI Történelem, táplálkozás, rejtőzködő betegségek

  Frankel zsinagóga Frankel Leó út 49
Budapest, 1023 Magyarország
   

  1. Askenázi zsidó népesség: kik ők? Egy európai történet

 

Jeremiás könyve említ egy Askenáznak nevezett királyságot, amely szövetkezett Ararát és Minni királyságával Babilon ellen, annak bukása idején (i. e. 539-ben). Középkori zsidó írásokban az „Askenáz” kifejezést egy indoeurópai törzsből kialakult népre, a teutonokra alkalmazták, szűkebb értelemben pedig Germánia lakóira. Germániába ugyanis a római kor óta érkeztek zsidó kereskedők, így például Pannonia provinciába is, évszázadokkal a magyar Honfoglalás előtt. Hogy mi a történet folytatása? Kiderül Kovács Gergely Mózes előadásából: az ELTE doktorandusza, judaista egy igazán érdekes és izgalmas történettel várja az érdeklődőket.

 

  1. A Gaucher-kór: egy ritka betegség, amely a te családodban is előfordulhat

 

Tudta, hogy vannak olyan genetikai elváltozások, amik csak egy-egy népcsoportra jellemzőek? Lehetnek ezek pozitív tulajdonságok ugyanúgy, mint az egészséget hátrányosan befolyásoló tényezők. Ezekről is beszél előadásában Dr. Csacsovszki Ottó, a Szent László Kórház orvosa. Az askenázi zsidó közösségben például gyakrabban fordul elő egy örökletes betegség, amit Gaucher-kórnak hívnak. Nehéz megtalálni, könnyű azonosítani, jól lehet kezelni. Izraelben általános szűrést is végeznek a betegségre. A felfedezéstől a gyógyításig, erről szól Csacsovszki doktor előadása.

 

  1. Életmód: helyes táplálkozás a rohanó világban

 

Napjainkban egyre nehezebb megtalálni a jó irányt a helyes táplálkozásban. Mennyi zsírt, fehérjét, zöldséget és szénhidrátot fogyasszunk? Milyen ételekben találjuk meg a legtöbb tápanyagot? Mire figyeljünk, ha kóser ételeket fogyasztunk, ha étrendünkre bizonyos megkötések vonatkoznak? Wollák Zsuzsanna, a Szent János Kórház vezető dietetikusának előadásából megismerhetjük a kiegyensúlyozott táplálkozás legfontosabb alapelveit, és kiderül az is: változatos étkezéssel növelhetjük a szellemi és fizikai aktivitásunkat is.

 

Előadók:

Kovács Gergely Mózes, judaista, ELTE Doktori iskola

Dr. Csacsovszki Ottó, orvos, Fővárosi Szent László Kórház Hematológia és Őssejt-transzplantációs Osztály

Wollák Zsuzsanna, vezető dietetikus, Szent János Kórház

 

Kérnénk tisztelettel visszajelzést a részvételi szándékról a [email protected] címre. Köszönjük!

Tovább az esemény oldalára »