Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Közönségtalálkozó Holokauszt-túlélőkkel és fiatal klezmerzenészekkel

  Frankel zsinagóga Frankel Leó út 49
Budapest, 1023 Magyarország
   

Két magyar Holokauszt-túlélő csodálatos megmeneküléséről forgat filmet a holland köztelevízió számára Willy Lindwer, nemzetközileg elismert dokumentum filmrendező. A filmforgatás egyik helyszíne a budapesti Frankel Leó úti zsinagóga lesz, ahová minden érdeklődőt szeretettel várunk.


naimklezmer.jpg

A zsinagógában egy közönségtalálkozó keretében ismerkedhetnek meg a film főszereplőivel (az egyik túlélő Svájcban, a másik Izralben él), valamint a produkció alkotóival. Az eseményen a Lauder Iskola diákjaiból álló a Naim klezmer zenekar muzsikál. Mivel a készülő film két főszereplőjét a Soá idején Budapestről vasúton deportálták, így a rendező most filmre veszi azt a jelenetet is, ahogyan a túlélők – szimbolikus módon ugyancsak vonaton – visszaérkeznek a magyar fővárosba. A rendezvény szervezői a Verő Tamás főrabbi által vezetett Frankel zsinagóga, valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ).

Willy Lindwer 1946-ban született Amszterdamban. Filmes tanulmányait a Holland Film- és Televízió Akadémián végezte. 1985-ben megalapította saját produkciós cégét, az AVA-Productions társaságot, amellyel számos nagy sikerű, díjnyertes dokumentumfilmet készített a Holokausztról, a Közel-Keletről, a judaizmus és a kereszténység szakrális helyszíneiről, zsidó és keresztény emberi sorsokról. Egyik legismertebb műve, az Anna Frank utolsó hét hónapja című alkotása 1988-ban New York-ban Emmy díjat kapott. A film alapján Willy Lindwer egy könyvet is kiadott, amely Alison Meersschaert fordításában jelent meg angolul.

Tovább az esemény oldalára »