Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Irodalmi séták, Aradi Péter idegenvezetésével

  Bálint Ház Révay utca 16
Budapest, 1065 Magyarország
   

Óbudai séta Gelléri Andor Endre nyomában

Tavasz az Őszben, „Indián nyár”, „vénasszonyok nyara”, sokféleképpen nevezik ezeket a csodálatos napsütéses októberi napokat.
Használjuk ki a jó időt, és tegyünk egy irodalmi sétát Óbudán, Gelléri Andor Endre nyomában.
Találkozó 15:30-kor, a Szt Margit kórház előtti villamos megállóban, amelyik a Margit krt felől érkezik. (3 villamos is megáll a Margit kórházi megállóban a 17-es, 19-es és a 41-es villamosok)
Gelléri Andor Endre 1906. március 30-án született Budapesten, szegény munkáscsaládban. 1921-ben kimaradt a gimnáziumból, majd 1923-1926 között elvégezte a műszaki technikumot, fém- és vasipari szakmából végbizonyítványt szerzett. Utána sokféle munkával próbálkozott: volt géplakatos, gyári rajzoló, kelmefestő, ügynök, hivatalnok, gyermeknevelő s közben sokszor munkanélküli. Még tanulmányait folytatta, amikor első novelláit elküldte Az Est című lapnak, amelyben 1924-ben Mikes Lajos – a lap szerkesztője és nagy tehetségkutató – felfedezettjeként meg is jelent első írása, és szinte színre lépésétől fogva, sikeres, sőt ünnepelt író lett
További tervezett séták témái, időpontjai
november 9. Irodalom és multikulti a Népszínház utcában
december 14. Eszperantó Budapest – a mesterséges nyelv megalkotója, Lazar Markovics Zamenhof halálának 100. évfordulója alkalmából
A Bálint Ház Salom Klubja a Holokauszt túlélők, a nyugdíjasok és a középgeneráció klubja. Rendszeresen szervezünk kirándulásokat, kulturális és közösségi programokat.
Információ: Repper Rita – [email protected]
Részletes információ a klubról itt található: www.balinthaz.hu/salomklub
Ingyenes program.


Tovább az esemény oldalára »