Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Zenés filmklub Bársony Ágival: Jávori Ferenc “Fegya”

   

Zenés filmklubunk továbbra is online jelentkezik, a Zoom esemény a filmvetítés után beszélgetéssel folytatódik.

Egy ember Munkácsról. Rendező: Yale Strom.
Közreműködik: Jávori Fegya, a Budapest Klezmer Band, és emlékezők Munkácson és Budapesten. A zsidó zene és vallási hagyományok kapcsolatára Raj Tamás rabbi emlékeztet.

Narrátor: Halász Judit
Kamera: Kovács Gyula HSC
Hang: Wolf István
Zene: Budapest Klezmer Band, Pannonia Klezmer Band, Liszt Ferenc Kamarazenekar

Jávori Ferenc, közismert nevén Fegya, szülőhelyén, Munkácson ismerte meg a zsidó kultúrát, a klezmer zenét. A film végigjárja Fegya vezetésével életének fontos állomásait, miközben a mai munkácsi zsidó közösségről is képet kapunk.
Fegya a 80-as években települt át Magyarországra, és itt alapította meg 1990-ben klezmer zenekarát, a Budapest Klezmer Bandet. Sikerének titka abban rejlik, hogy nem egyszerűen autentikus zsidó népzenét játszik, hanem hangszerelése a közönség izléséhez, befogadóképességéhez igazodik. A mai napig egyedülálló, ahogy zenekara a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közösen előadja Fegya kamarazenekarra írt klezmer kompozícióját. A film epikus gondolatait a zenei bejátszások árnyalják, melyek egy Dohány utcai zsinagógai koncerttel válnak teljessé.

A program jegyvásárláshoz kötött. A jegy ára: 1500 Ft. Érvényes Salom Klub tagságival a programon a részvétel ingyenes!

Regisztráció és jegyvásárlás:
web.balinthaz.hu/Event/salom_klub_barsony_agi_zenei_filmklub_2021-04-07_16_00

Tovább az esemény oldalára »