
- Ez az esemény elmúlt.
TOTÁL filmklub – nem csak film
2015-ben a Bálint Házban indult Totál Filmklub jellemzően olyan filmeket tűz műsorára, amely az egyetemes emberi jogokról toleranciáról szól. Rajtunk múlik, milyen választ adunk ezekre a kihívásokra. De egy biztos. A jó megoldások lehetőségéhez a másik megismerésén keresztül vezet az út.
Kitaszítottak
színes, magyar dokumentumfilm, 22 perc, 2011
A film 2011-ben készült, és az európai romák hazatelepítését, kitoloncolását mutatja be; azt, hogy maguk az érintettek hogyan látják az eseményeket. A film főhősei Anita, Nasmija és Sedat Koszovóból származó szülők Németországban született gyermekei. Németország és Koszovó között ingázva a film a roma fiatalokat szólaltatja meg, bevonva őket az európai migrációról szóló vitába.
A vetítést követően Pikó András újságíró, műsorvezető beszélget Bársony Katalinnal a film rendezőjével és Léderer Andrással a Helsinki Bizottság menekültügyi programmunkatársával.
Mottó
A jó megoldások lehetőségéhez a másik megismerésén keresztül vezet az út.
Alapvető értéknek tekintjük a szabadságjogokat, a hátrányos helyzetben lévők és a jövő nemzedékek védelmét, a szolidaritást, valamint a nyitottságot a különböző világnézetű emberek és csoportok között.
A sorozat célja az, hogy néhány filmen bemutassuk, hogy hogyan dokumentálja a film a történelmi, társadalmi, politikai, művészeti és közösségi eseményeket és történéseket.
Mire is szolgál a dokumentumfilm?
Van-e funkciója a tájékoztatásban, az eligazításban és az információk átadásában?
Tud-e manipulálni, véleményt torzítani vagy a társadalmi hangulatot, véleményt befolyásolni a dokumentumfilm?
A valótlan állításoknak van-e következménye?
Mik a dokumentumfilm elkészítésének etikai elvárásai? Vannak-e ilyen elvárások?
A program szerdai napokon 17:30-kor a Bálint Házban kerül megrendezésre.
Jegy
Belépő: 900 Ft
Kedvezmények: Bálint Ház tagságival: 700 Ft; Nyugdijas és felsőokatatási diákigazolvánnyal: 700 Ft
Salom Klub tagságival 500 ft
Bálint Ház Hűség Kártyával ingyenes.
Középiskolás diákigazolvánnyal ingyenes.
Sajtójegyért kérjük, hogy regisztráljanak a [email protected] címen.