
- This event has passed.
Tisa beáv Egerben – Kultúrák találkozása
Tisa beávkor a zsidó hagyomány szerint a Jeruzsálemi Szentély lerombolására emlékezünk, de ez akár a remény ünnepe is lehet. Ebből az alkalomból a különböző kultúrákban, szövegtradíciókban meglévő rombolás-újjáépítés motívumairól fognak beszélni a szakértők a valamikori egri ortodox zsinagógában.
Tisa beávi tanulást szerveznek a régi egri zsinagógába „Kultúrák találkozása” címmel. A programban négy, különböző hátterű, vallású előadó, zsidó várostörténeti séta és Écha olvasás is lesz. A rendezvény azért is lehet érdekes, mert már évtizedek óta nem volt számottevő zsidó aktivitás Egerben. A szervezők pedig, akik között vannak helyi zsidó fiatalok is, úgy gondolták, hogy Tisa beávot remekül meg lehetne ünnepelni, a most galériaként üzemelő, régi, ortodox zsinagógában.
9:30-10:15 Tisa beÁv reggeli ima és beszélgetés
10:30-12:00 Várostörténeti séta – különös tekintettel a zsidó emlékhelyekre, Székely Gáborral és Kis Olíviával
12:00-14:00 Szünet
14:00-19:00 Előadások, beszélgetések:
– Dr. Buzási Gábor (ELTE Asszirológiai és Hebraisztikai Tanszék)
A jeruzsálemi Templom lerombolásai és újjáépítései az ókorban: vallástörténeti áttekintés
– Dr. Földváry Miklós (ELTE Latin Tanszék)
Hagyományok végnapjai? Keresztények a Közel-Keleten és a diaszpórában
– Radvánszki Péter rabbi (BZsH Lágymányosi Körzet)
Démonok a romok közt, angyalok az építkezésen – Mit mond a Talmud a rombolásról és újjáépítésről?
– Nemeshegyi Dávid baptista lelkész
Nehemjá, a hős – Nehemjá, a hencegő: a városfalépítő kormányzó a posztbiblikus irodalom fényébe