Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Sztárestek zongorával: Ferruccio Furlanetto

  Magyar Állami Operaház Andrássy út 22.
Budapest,
   


Ötven éve van a pályán, és annak is a csúcsán a világhírű olasz basszus, Ferruccio Furlanetto. Bár 1974-ben debütált Lonigóban, igazi bemutatkozása 1979-ben, egy Claudio Abbado vezényelte Macbeth-előadásban történt a milánói Scalában, egy évvel később pedig már a New York-i Metropolitan színpadán állt. A legnagyobb karmesterekkel és rendezőkkel dolgozhatott együtt: Herbert von Karajan, Sir George Solti, Leonard Bernstein, Jean-Pierre Ponnelle, Giorgio Strehler – hogy csak néhány nevet említsünk. A basszista főként áradó hangjával, tökéletessé érett technikájával és árnyalt karakterábrázoló képességeivel szerzett magának hírnevet.

Operaszerepei mellett Furlanetto tapasztalt dalénekes és oratóriumi szólista, repertoárján egyaránt megtalálható Schubert Téli utazása és Verdi Requiemje, valamint elismert tolmácsolója Rahmanyinov és Muszorgszkij műveinek. A magyar közönség 2010-ben ismerhette meg, amikor II. Fülöp szerepében lépett az Operaház színpadára Verdi Don Carlosában, majd a 2014-ben rendezett Szabadság OperaGálán és egy 2019-es Erkel színházi áriaesten aratott sikert. A Sztárestek zongorával című sorozatban ismét az Operaházban lép fel, ahol a csodálatos akusztikájú térben basszusa minden árnyalata kiválóan érvényesül.

Tovább az esemény oldalára »