Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Színházi kulisszák mögött Szebényi Ágnessel – Garas Dezső

   

Nem hagyományos filmklubról van szó, hanem Szebényi Ágnes színháztörténész vetít fotógyűjteményi anyagot és mesél hozzá, a legendás színészekről. Majd a program végén kb. 15-30 percben bejátszások kerülnek sorra, előadás-, és interjúrészletek az adott színésszel. Az elmúlt évek alatt 65 legendás magyar színészről született összeállítása.

Júniusban Garas Dezső kerül bemutatásra.

Csatlakozz hozzánk Zoomon keresztül👉 us02web.zoom.us/webinar/register/WN_BBiS6qwbSfevz1W_8n_-fQ

Garas Dezső (született Grósz) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

1957-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, amely után a kor hagyományaitól eltérően nem vidékre, hanem egyből a Nemzeti Színházhoz került. A későbbiekben tagja volt a Madách Színháznak, a Mafilm társulatának, a Népszínháznak, a szolnoki Szigligeti Színháznak, a Művész Színháznak, a Katona József Színháznak és a Vígszínháznak is. Színpadi szerepei mellett rendezett és szinkronizált is, emellett rengeteg filmes munka is fűződik a nevéhez.

Olyan alkotásokban volt látható, mint a Liliomfi, a Két emelet boldogság, a Két félidő a pokolban, a Meztelen diplomata, a Régi idők focija, az Abigél, a Ripacsok, a Szamárköhögés vagy A legényanya. 2000-ben az elsők között lett a Nemzet Színésze, élete utolsó hét évében ismét a Nemzeti Színház művésze volt. 2011 decemberében hunyt el 77 éves korában.

—-

A Salom Klub a Holokauszt túlélők, a nyugdíjasok és a közép-generáció klubja. Rendszeresen szervez kirándulásokat, kulturális és közösségi programokat. Kapcsolat: Repper Rita – [email protected] Részletes információ a klubról itt található: www.balinthaz.hu/salomklub

🌎Behind the scenes of theater

This is not your traditional film club. Theater historian Ágnes Szebényi projects photo collections and tells stories about legendary Hungarian actors. In July, she will introduce one of the most famous Hungarian actors, Dezső Garas.

The program is Hungarian and is organized by the Shalom Club.

Tovább az esemény oldalára »

JEvents Android JEvents IOS