
- Ez az esemény elmúlt.
Plafontörők – előadások nőktől, nem (csak) nőkről
Bár a legtöbbjüket nem ismerjük, számtalan tehetséges és sikeres nő él körülöttünk. Olyan nők, akik imádják a hivatásukat, és szenvedéllyel beszélnek róla; akiknek nem pusztán az életútja inspiráló, hanem az is, ahogyan megosztják velünk azt az egyedülálló tudást és tapasztalatot, amivel itt és most, ebben az országban csak ők rendelkeznek. Nők, akik olyan területeken értek el sikereket, ahol a férfiak fölényes túlsúlyban vannak.
A Plafontörők című előadássorozat minden alkalommal három nőt mutat be, akik 20 percben beszélnek egy olyan szakmai kérdésről, amely hivatásukat meghatározza. Célunk olyan kevéssé ismert arcok bemutatása, akiknek a példáján keresztül megmutathatjuk: a nők szabadsága, mozgástere és lehetőségei igenis jóval messzebbre terjednek annál, mint amit a médiumok nőkről közvetített képe sugall.
Házigazda: Veiszer Alinda
Fellépők:
Liptay Gabriella pályafutását a a Budapesti Közgazdaságtudmányi Egyetem Szociológia tanszékének tudományos segédmunkatársaként kezdte. Tizenöt éven át – elsősorban telekommunikációs profilú – multinacionális cégeknél dolgozott (pl. Ericsson Magyarország, T-Mobile, Magyar Telekom, Invitel) kommunikációs vezetőként. Jelenleg a Design Terminál befektetői kapcsolatok vezetője. Számos társadalmi funkciója mellett kurátorként évek óta aktív szerepet vállal a NIOK (Non-profit Információs és Oktatási Központ), illetve a Ludwig Múzeum Budapest baráti körének elnökségében. Több kulturális és innovációs projekt résztvevője, alakítója, mentora.
Luka Enikő borász, a soproni Luka Pincészet tulajdonosa. A szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán végzett, mint PR Manager és sommelier. A családi vállalkozást 13 éve, édesapja halála után vette át. Boraival számos magyar és nemzetközi díjat nyert; 2005-ben Sopron város egyik legrangosabb díjával tüntették ki. A Luka Pincészetnél három hektárról szüretelik a merlot, kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvignon, pinot noir és turán szőlőket, a belőlük készült borok pedig többek közt a budapesti csúcsgasztronómiába kerülnek.
Virág Judit az Eötvös Loránd Tudományegyetem művészettörténet és francia szakán végzett, majd a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli múzeumának muzeológusa. 1988-tól az újjászülető magyarországi műkereskedelmi és aukciós piac aktív szereplője, árverezője. Doktori disszertációját 1982-ben írta. Területe a 19-20. századi magyar festészet. 2001 óta vezeti a Virág Judit Kortárs Galériát.
Üvegplafon: a nőkhöz kapcsolódó nemi sztereotípiák következtében lejátszódó hátrányos megkülönböztetés
A témavezető tanárod nem bátorít, hogy doktori képzésre jelentkezz? Az állásinterjún finoman érdeklődnek, mikor akarsz majd „lebabázni”? A főnöködnek jobban tetszik az ötleted, amikor két perccel később egy férfikollégád megismétli? Az óvónő szerint nem elég „lányosan” öltözködik a lányod? Nincs a körzetedben női politikus, aki képviselné az érdekeidet? Idegenek adnak tanácsot, mit illik egy terhes nőnek enni? Első pillantásra úgy tűnik, hogy a nyugati demokráciákban élő nők előtt pontosan ugyanazok a lehetőségek nyitottak, mint a férfiak számára. A társadalomtudósok mégis nap mint nap szembesítenek bennünket a sokkoló ténnyel: az „átlagos” férfi és női élet továbbra is radikálisan különbözik egymástól. Honnan erednek ezek a különbségek és mi élteti őket? Szabadon választanak a nők vagy valamifajta kényszer hatására cselekszenek, amikor rátérnek egy-egy tipikusan „női” életútra?
A beszélgetés ideje alatt a Bálint Ház játszóháza díjmentesen gondoskodik gyerekeitek szórakoztatásáról.
Jegy
Belépő: 900 Ft
Kedvezmények: Bálint Ház tagságival: 700 Ft; Nyugdijas és felsőokatatási diákigazolvánnyal: 700 Ft
Bálint Ház Hűség Kártyával ingyenes.
Középiskolás diákigazolvánnyal ingyenes.
Sajtójegyért kérjük, hogy regisztráljanak a [email protected] címen.