Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Pirogránit esték: Lázár Tesók, boebeck

   


A Lázár tesók „Hullámtörés” című nagylemezének első élő bemutatója Pécsen, a Pirogránit udvarban, nagyzenekaros felállásban.

Az Esti Kornél és a Pegazusok Nem Léteznek zenekarokból ismert testvérpár duója 1992-ben alakult, amikor Domokos után három évvel Ágoston is világra jött. Akkor még nem sejtették, hogy később Lázár tesók néven fognak együtt színpadra állni. Melankolikus, akusztikus, minimál hangszerelésű dalaikból 2020 őszén jelent meg első nagylemezük Hullámtörés címmel, amelynek ez lesz az első élő, kézzel is tapintható lemezbemutató koncertje. Intim, családias, tesós hangulatú est lesz.

Vendégzenészek:
Csernovszky Márk – Zongora, metalofon, szintetizátor
Porkoláb Janka – cselló
Rátkay Áron – cselló

A boebeck művésznéven alkotó Andl-Beck Boróka pécsi dalszerző-énekes. Egyedi hangvételű dalai 2021-ben debütálnak első, bemutatkozó kislemezén. Az elmúlt évek alkotói munkája mellett több alkalommal koncertezett már rangos könnyűzenei eseményeken, többek között az Ördögkatlan Fesztiválon, és a Budapest Music Center Leonard Cohen emléknapján is. Boebeck első EP-je Pécsen, a Pirogránit esték eseményén debütál élőben.

Tovább az esemény oldalára »