Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Öt Templom Fesztivál

  Nepomuki Szent János Kápolna Szabadság út
Gödöllő, 2100 Magyarország
 
   


Május 13. és 17. között újra élőben várja vendégeit a győri Öt Templom Fesztivál.

2020. tavaszán elsőként helyezték át fesztiváljukat az online térbe, hat nap alatt rögzítve a fesztivál 13 programját és adva közre azt az eredeti időpontban, az eredetileg élőben tervezett programokat, 700 000 embert érve el egy év alatt. Most, hogy a járványhelyzet lehetővé teszi, újra elsőként nyitják meg a koncertermek, esetükben a győr-újvárosi templomok ajtajait és várnak mindenkit szeretettel egy igazi, élő közönséget és fellépőket összehozó fesztiválra.

A 2020-as online fesztivál zenekarai mindannyian elfogadták a 2021-es meghívást, a most már igazi, élő közönség előtt megvalósuló koncertekre, ami szinte mindannyiuknak, hosszú idő óta az első nézők előtt zajló fellépése lesz.

Az Öt Templom Fesztivál arra az – európai szinten is egyedülálló – kuriózumra épül, hogy Győr Újváros városrészében egyetlen utcában megtalálható az öt történelmi vallás egy-egy temploma. Az Öt Templom Fesztivál tizenhat éve az európai gyökerekről szól, a zsidó-keresztény kultúra fontosságáról, megtartó erejéről, a kultúrák és vallások közötti párbeszédben rejlő lehetőségekről, és idén arról is, hogy lassan visszakaphatjuk a régi életünket, aminek a kultúra közösen megélt élménye elengedhetetlen része.

 

Tovább az esemény oldalára »