Nők a magyar avantgárdban II.: szavaló- és munkásdalkórusok

Amikor a magyar történeti avantgárdról beszélünk, ritkán kerülnek elő női nevek. Holott a polgári társadalom művészetfogalmának kitágítása, az új társadalom óhajtásának baloldali hevülete, az életforma radikális átalakítása magával hozta a női emancipáció gondolatát és gyakorlatát is. Két alkalommal arra szeretnénk rávilágítani, hogy milyen alkotó szerepe volt a nőknek a mozgalomként értett avantgárdban, új formákat és törekvéseket honosítottak meg.

A második beszélgetés pedig Simon Jolánról és Szalmás Piroskáról, az avantgárd és a munkáskultúra metszéspontjában működő kórusok kiemelkedő szereplőiről, K. Horváth Zsolt társadalomtörténész vendégei: Földes Györgyi irodalomtörténész és Őze Eszter művészettörténész. 

Társadalmi-művészeti beszélgetéssorozat, a Mérei Ferenc Szakkollégiummal közös szervezésben

A sorozatról

A sorozatban kortárs művekről, filmekről, irodalmi alkotásokról és bennük megjelenő társadalmi kérdésekről beszélget K. Horváth Zsolt társadalomtörténész, kritikus az alkotókkal és a téma szakértőivel.

Justus Pál (1905-1965) neve hallatán a többség számára az ugrik be, hogy 1945 után szociáldemokrata politikus volt, pártja baloldalán állt, s a Rajk-per VIII. rendű vádlottjaként elítélték. E beállítás nem téves, de leegyszerűsítő.
Justus 1923-ban érettségizett a Kölcsey Gimnáziumban, 1925-ben Fekete ormok alatt címmel kis kötetet adott ki, majd a rövid életű Együtt című lapban tudósított a munkáskultúra egyes eseményeiről, kiváltképp az akkor meginduló szavalókórusokról. Vagyis a költészet mellett aktivista tevékenységet is folytatott. 1928-ban csatlakozik a Kassák Lajos égisze alatt épp formálódó Munka-körhöz, s a társaság egyik intellektuális központjává válik. Vas István a Nehéz szerelem-ben olyképpen fogalmazott, hogy Justus volt a kör első számú (!) költője. 1930-ban Az útak éneke címmel újabb, élénk kritikai visszhangot kiváltó kötetet publikál, majd költőként hosszú időre elhallgat; egyre intenzívebben foglalkozik társadalomkritikával és politikával. Az 1942-ben írt A szocializmus útja: az osztályháború új feltételei című munkája csak a a háború után jelenik meg, egyebek mellett Lukács György és Szabó Lajos ír róla bírálatot. A háború alatt munkaszolgálatos Borban, majd – mint fentebb utaltunk rá – aktívan politizál. Az 1949 és 1955 között börtönben töltött idő – ha lehet – még a munkaszolgálatnál is jobban össztöri; erről tanúskodik a Hét év börtön és harmincnyolc sor című, posztumusz gyűjteményes kötetében megjelent ciklusa. A Rajk-per margójára írt, Dreyfus Pál az Ördögszigeten című szatirikus tárcájában Mérei Ferenc barátját, Justus Pált – Dreyfushoz hasonlóan – egy koncepciós politikai peren belüli antiszemitizmus áldozataként jeleníti meg. A börtönt követő években Justus visszavonultan él, műfordítóként dolgozik, Shakespeare szonettjeinek fordítójaként nemzetközi elismertséget szerez. Nem sokkal megjelenése után, Igazak ivadéka címmel átültette magyarra André Schwarz-Bart Le dernier des justes című világhírű holokauszt-regényét. Nehéz nem észrevenni a francia juste, „igaz”, „helyes” jelentésű szó és a latinos justus alak közötti párhuzamot.

A művészet- és a társadalomkritikai gondolkodás metszéspontjában álló művek kötetlen megbeszélésére invitáló sorozatunkat a költő, társadalomkritikus, ideológus és műfordító Justus Pál emlékének ajánljuk.

Jegy

---

Belépő: 900 Ft
Kedvezmények: Bálint Ház tagságival: 700 Ft; Nyugdijas és felsőokatatási diákigazolvánnyal: 700 Ft
Salom Klub tagságival 500 ft
Bálint Ház Hűség Kártyával ingyenes.
Középiskolás diákigazolvánnyal ingyenes.
Sajtójegyért kérjük, hogy regisztráljanak a [email protected] címen.