Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

"Nem viselem el, ha lezsidóznak, de azt sem kedvelem, ha felzsidóznak"

  Uránia Nemzeti Filmszínház Rákóczi út 21
Budapest, 1088 Magyarország
 

Nagyrészt zsidó vallású nagyszülőktől származik, de úgy gondolja, a származása nincs az identitása tíz legfontosabb eleme között. Bálint András szerint itthon egyelőre kevés a női színházigazgató és rendező, de bízik benne, hogy idővel ezek az aránytalanságok kiegyenlítődnek majd. A Kossuth-díjas színművész a Some Where című előadásban látható majd a Zsidó Művészeti Napokon.

Miről fog szólni a Some Where című előadás az Urániában, amelyet június 9-én, 19 órakor mutatnak be az Urániában, és milyen szerepe lesz ebben Önnek?

Bálint András: Csordás Klára énekesnő zsidó származású szerzőktől – például Kurt Weilltől, Gershwintől, Mahlertől és Bernsteintől – ad elő dalokat, és én olyan szövegeket fogok felolvasni, amelyek kapcsolódnak ezekhez az énekekhez. Lehet ez akár egy Mahler levél, vagy egy-egy részlet a szerzők életrajzából. Elképzelhető, hogy énekelni is fogok egy kicsit a Koldusoperából, bár be kell vallanom, nem tartom magam túl jó énekesnek (nevet). De mindig élvezem, ha zene közelébe kerülhetek a színpadon.

Csordás Klára operaénekesnő

A zsidósággal ambivalens a viszonya. Egyrészt sokszor hangsúlyozta, hogy nem fontos az Ön számára a származása, másrészt gyakran vállal ilyen típusú rendezvényen fellépést.

B.A.: Négy nagyszülőmből három zsidó vallásúnak született még a tizenkilencedik század második felében. Ezek tények, de ahogy Spiró György mondta, és ezzel én is teljesen mértékben egyetértek, nem csak azt nem viselem el, ha lezsidóznak, de azt sem kedvelem, ha felzsidóznak.

Mégis vannak olyan zsidó származású művészek, akik kifejezetten távol tartják magukat a zsidó rendezvényektől.

B.A.: Hazugság lenne, ha tagadnám a gyökereimet, ezért én szívesen vállalom az ilyen felkéréseket. Van most a Radnóti Színházban egy estem Heltai Jenőről, akiről nyilván nem véletlenül beszélek. Heltai a második világháború alatt azt írta a Naplójában: „Noha semmi közöm nem volt a zsidósághoz és semmi közösséget nem éreztem vele, mégis örök életemre zsidó vagyok, és ez mindig nyomott és bénított. Fiatal koromban még mertem magyarnak érezni magam, még büszke is voltam rá, később nem éreztem magam se magyarnak, se zsidónak, csak embernek, most már annak se, esetleg növénynek”.

Akkor mégiscsak foglalkoztatja ez a téma.

B.A.: Hát persze. Sokszor beszélek erről a magam módján.

Bálint András szelfije a Nemzeti Galéria erkélyéről

Mit gondol, melyek azok a tulajdonságok, amelyek Ön szerint az identitását leginkább meghatározzák?

B.A.: Az biztos, hogy a zsidóság nincs benne az első tízben. Magyar vagyok, férfi vagyok, 73 éves vagyok, 180 centi és 80 kiló vagyok, színházigazgató voltam, szerelmes típus vagyok, megértő és kompromisszumkész vagyok, szeretek sportolni, imádom az irodalmat, nem érdekel az álomfejtés, nem vagyok babonás, ilyesmi.

És mit szeret sportolni?

B.A.: Most éppen sokat úszom, de régebben gyakran futottam is.

Két és fél hónapja nem Ön a Radnóti Színház igazgatója. Egyszerű letenni ezt a feladatot vagy még részt vesz informálisan a színház igazgatásában?

B.A.: Az új igazgató, Kováts Adél ki szokta kérni a véleményemet bizonyos ügyekben. És azokon a napokon, amikor játszom, itt vagyok a színházban, bárki megtalál, ha kell segítség valamiben.

Kevesebb lett így a dolga?

B.A.: Egyelőre igen, mert most nem kell elvégeznem az igazgatással járó teendőket, és az idő rövidsége miatt másfajta munkát, például több szerepet, nem tudtam vállalni, de elképzelhető, hogy ez változni fog.

Érezhető már az a koncepcióváltás, amely szerint most jobban szeretnének nyitni a fiatalok felé a Radnótiban?

B.A.: Nincs szó túlzott koncepcióváltásról, az pedig természetes, hogy a színház szeretne jobban a fiatalok felé orientálódni. Hiszen ki más felé lehetne? Az idősebbek felé? (nevet) Igyekeztünk zökkenőmentessé tenni az igazgatóváltást, tehát vannak még olyan rendezők, akiket én kértem fel, én döntöttem a rendezővel együtt a darabról és a szereposztásról, de kértük ehhez Kováts Adél jóváhagyását is.

Bálint András

Ön mennyire látja problémának azt, hogy minden nívós színházban ugyanaz az öt-tíz rendező állítja színpadra a darabokat? Lehet így szó egyébként bárhol is koncepcióváltásról?

B.A.: A legnagyobb problémája a színházigazgatásnak az, hogy kevés a jó rendező, de ez így volt harminc évvel ezelőtt is. Ezért rendez mindenhol az a néhány művész, akikre Ön is gondol. Egyébként most több fiatal is dolgoznak majd a Radnótiban, Kováts Adél felkérte az ifjabb Vidnyánszky Attilát vagy például Kovács D. Dánielt.

Azok a művészek, akik „körbe rendezik” ezeket a színházakat, tudnak igazodni az adott színház „stílusához”? Például a Radnóti Színháznak is megvan a maga sajátos atmoszférája, amelytől olyan radnótisok lesznek az előadások, gondolok itt jelmezekre, díszletre, játékstílusra. Ezt figyelembe veszik a rendezők?

B.A.: A méret sok mindent meghatároz. A kis térben nem lehet ugyanazt csinálni, mint egy nagyszínpadon. De vannak olyan művészek, például Mohácsi János, akik a Radnótiban is nagyszerűen színpadra tudnak állítani egy olyan darabot, amelyben egyszerre tizennyolc szereplő van jelen.

Itthon nagyon kevés a női színházigazgató. Kováts Adél az ő számukat gyarapítja mostantól. Miért vannak ilyen kevesen Ön szerint?

B.A.: Elég sok magyar női filmrendező van, például kedves feleségem, Deák Krisztina, színházban viszont tényleg kevés női igazgató vagy rendező akad. Igazából nem tudom az okát. A női karmesterek is ritkák. Az ember azt gondolná, hogy a karmester vagy a rendező feladata testhez állóbb egy férfi számára, de mára már ez is megdőlt, hiszen például Európa legfontosabb politikusa is nő, vagy ott van a norvég kormány, ahol nagyon kiegyenlített a nemek aránya.

Okozott bármiféle nehézséget, hogy Kováts Adél igazgató lehessen azért, mert nő?

B.A.: Nem, inkább többen örültek neki, de ez nem volt igazán szempont. Én azt hiszem, idővel ezek a dolgok jó irányba változnak majd.

JEGYVÁSÁRLÁS ITT!