Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Nagyvázsonyi megemlékezés Teddy Kollek Jeruzsálem egykori polgármesteréről

  Mazsihisz Dohány utca 2
Budapest, 1075 Magyarország
 

Nagyvázsonyi megemlékezés Teddy Kollek Jeruzsálem egykori polgármesteréről

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és Nagyvázsony Község Önkormányzata tisztelettel és szeretettel meghívják Önt Nagyvázsonyba, ahol ünnepélyes keretek között kerül sor Nagyvázsony szülöttjének, Teddy Kolleknek, Jeruzsálem egykori polgármesterének emlékére megrendezett ünnepségre és emléktábla avatására.

Theodor Kollek uradalmi cselédek gyermekeként látta meg a napvilágot,

majd a deportálást és a holokausztot követően már nem tért vissza Magyarországra, Izraelben telepedett le és több mint 28 éven keresztül volt Jeruzsálem főpolgármestere.Jeruzsálem az ő keze munkája nyomán virágzott fel.

Az emléktábla felavatását követően Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója, Prof. Dr. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, valamint Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere mond beszédet. A kántori szolgálatot Tóth Emil kántorművész-főkántor látja el.

Mind az emléktábla avatás, mind pedig az azt követően elhangzó beszédek, illetve műsor, a Művészetek Völgye 2007 rendezvénysorozaton belül, a Nagyvázsony község által szervezett Völgytornác programcsoport keretében kerül megrendezésre.

A táblaavatás előtt találkozó Nagyvázsonyban, a Polgármesteri Hivatal épülete előtt (8291 Nagyvázsony, Kinizsi u. 96.) 2007. augusztus 2-án 15:00 órakor.

Az avatást követően a közeli Városi-domb színpadon lesz látható a Mazsihisz kulturális műsora, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Időpont: 2007. augusztus 2. csütörtök, 15:00 óra

Helyszín: Nagyvázsony Polgármesteri Hivatal épülete előtt

Pontos cím: Nagyvázsony, Kinizsi u. 96.

Az ünnepi eseményre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Zoltai Gusztáv, ügyvezető igazgató Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége

Fábry Szabolcs, polgármester

Nagyvázsony Község Önkormányzata

Mazsihisz news

JEvents Android JEvents IOS