Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Menyasszonytánc

  Budapesti Operettszínház Nagymező utca 17
Budapest, 1066 Magyarország
 
   


A világ első Klezmer-musicaljének ősbemutatója az Operettben!

A történet egy erdélyi román-magyar-zsidó településen játszódik. Bárány András – a módos gazda fia – éppen legénybúcsút tart, házasságra készül a szegény, de igen szemrevaló Patkós Rózsival. Ez a legénybúcsú kissé elhúzódik, ugyanis mint kiderül, Rózsi nem rendelkezik az esketéshez szükséges papírokkal. Miután szülei meghaltak, se ház, se pénz, se a lányra vonatkozó papír /születési, vagy keresztlevél/ nem maradt utánuk. A lány az uradalomban dolgozik és ott is lakik. Cosma jegyző – Majzikné tanácsára, aki mindent tud, ami az utóbbi 50 esztendőben itt a településen történt – a Kolozsvári Gyermekmenhelyhez fordul információért. A menhely válaszából kiderül: Rózsi valóban nem a Patkósék lánya, csupán örökbe fogadták, s sajátjukként nevelték fel. Az igazi apa, néhai Blum Salamon malomtulajdonos, az anya pedig a megejtett mindenes Weisz Regina, aki a szülés után hamarosan elhunyt. A “bűnjelet” titokban adták be az otthonba. Tehát kiderül, hogy az eddig kereszténynek hitt Rózsi, tulajdonképpen zsidó! Amiről fogalma sincs, hogy micsoda! Hiszen eddig hithű katolikusként járt a templomba, gyónt és áldozott, s ha valami problémája volt, Szent Antalhoz fordult segítségért. Bárány András összeroppan a szörnyű fordulat hatására. Nem elég, hogy a menyasszonya lelenc, ráadásul még “Blum” lány is?! Úgy érzi, el kell tűnnie, el kell menekülnie a világból. Apja tiltakozása ellenére önként jelentkezik katonának. Rózsi hiába védekezik azzal, hogy “Nem mindenki olyan szerencsés, hogy oda szülessen, ahová szeretne!”, eddigi környezete, ismerősei, barátnői is kitaszítják. A kétségbeesett Rózsit a helység zsidó kocsmárosa, a filozofikus hajlamú Herskovics bácsi veszi védőszárnyai alá. Otthont nyújt neki és – a maga módján – tanítani kezdi új hitére. Blum Salamon felesége először felháborodik, mikor kiderül elhunyt férje csapodársága, majd kíváncsi lesz Rózsira. Mindig is gyermeket szeretett volna és ez a törvénytelen perszóna mégis csak Blum ivadék… Mellesleg Blumnénak valamikor Herskovics is udvarolt, de az asszony – ki tudja miért? – mégis csak a gazdag malomtulajdonos választotta. Blumnénak megtetszik Rózsi és a lányaként szeretné nevelni, magával vinné a jómódba, a zsidó közösségbe. Csakhogy ott sem fogadják el, onnan is elüldözik a szerintük nem közéjük való, “lényegében még keresztény” teremtést….

A(z) Budapesti Operettszínház előadása

Tovább az esemény oldalára »

JEvents Android JEvents IOS