Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Lefitymálva // abszurd komédia / 97. előadás

  Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház Jurányi utca 1
Budapest, 1027 Magyarország
 
   

Gólem Színház

Vinnai András: LEFITYMÁLVA
– abszurd komédia –

„Kedves Emberek!
A LEFITYMÁLVA az utóbbi 5000 év második legizgalmasabb zsidó produkciója! Olyan vicces, hogy akkor is megnézném, ha nem én rendeztem volna!
Üdv: Jóisten!”
BORGULA ANDRÁS

Színészek: BÁNKI Gergely, KISS Eszter/SIPOS Vera, NAGY Mari, SCHMIED Zoltán, TAMÁSI Zoltán

Dramaturg: Németh Virág
Díszlet, jelmez: Juristovszky Sosa
Zene, film: Szabó Simon
Fény: Szilágyi Yvette

Rendező: Borgula András

A darab kritikus hangvételű, és a zsidósággal kapcsolatos paranoiákról szól. A zsidó kultúrával foglalkozó, független színház szerint társadalmunkban a „zsidó vs. nem-zsidó” hivatkozású diskurzus ördögi köröket fut. Ezért fontos, hogy próbáljunk nyitni egymás felé mégpedig úgy, hogy saját közösségünkhöz is kritikai szemmel közelítünk. A darab előkészületeként a színház felhívást intézett a nyilvánosság irányába: mindenki beküldhetett zsidósággal kapcsolatos közhelyeket, majd vegyes kulturális hátterű fiatalokból álló csapatot verbuvált a darab megvalósítására. A cél, hogy a különböző látószögből közelítő, sokszor öröklött előítéleteit hordozó felek mindegyikét szembesíteni lehessen abszurd berögződöttségeivel. Mindezt rengeteg humorral!

A Lefitymálva című darabban mindenkit kinevethetünk, önmagunkat is. Nevethetünk a két baráton, akik nem tudnak beszélgetni, mert az egyikük mindig attól fél, hogy antiszemitának, rasszistának bélyegzik majd: „Vigyázz, hogy mit mondasz, nagyon vigyázz!” – ismételgeti. Nevethetünk azokon, akiknek rögeszméje a „zsidó konspiráció”. Kinevethetjük a sok zsákutcába torkolló, békítő kezdeményezést: „Kuss legyen már! Itt a lehetőség, hogy végre közelebb hozzuk egymáshoz a kurva kultúrákat! Kuss legyen! Koncentráljunk!” – kiabálja a darabban a fiatal riporter miközben zsidókat és antiszemitákat próbál kibékíteni. A darab igen kritikus a zsidó közösséggel szemben is, nagy adag (ön)iróniával láttatja a zsidóságon belüli mániákat, amelyeket részben két karakter – Rosenzweigberger, holokauszt-szakértő és Horovitzné, számos zsidó szervezet vezetőségi tagja – közvetítenek.

A Lefitymálva nemcsak a közönség osztatlan tetszését nyerte meg, hanem a szakma is elismeréssel jutalmazta. A 2012-es Vidor Fesztiválon Nagy Mari és Bánki Gergő kapott díjat, míg maga a darab a Thália Színház 2013-as Humorfesztiválján a Legjobb színházi előadás díját nyerte el.

Tovább az esemény oldalára »

JEvents Android JEvents IOS