Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Lee Ritenour (gitár) & Dave Grusin (zongora, billentyűs hangszerek)

  Müpa Budapest Komor Marcell utca 1
Budapest, 1095 Magyarország
   


km.: Pera Krstajic (basszusgitár), Wesley Ritenour (dob)

Lee Ritenour és Dave Grusin együtt összesen 11 Grammy-díjjal és 54 Grammy-jelöléssel büszkélkedhet – valamint egy különleges, szinte telepatikus munkakapcsolattal, amely összesen tizenhét közös albumot eredményezett. Mindketten az amerikai zenei élet kiemelkedően sikeres, elképesztően sokoldalú alakjai, Lee Ritenour mégis csak 2014-ben járt először Magyarországon a Budapesti Tavaszi Fesztivál meghívására, a 85 éves Dave Grusin pedig most első alkalommal készül elbűvölni a magyar közönséget csodás játékával.

Pedig jóval többen ismerik e két művészt, mint valójában gondolják. Dave Grusin – noha egy röpke percig úgy gondolta, állatorvos lesz – a hatvanas évek vége óta komponál kísérőzenét filmekhez, és ő lett minden idők egyik legnevesebb filmzeneszerzője: neki köszönhetjük az Aranyoskám, A csodálatos Baker fiúk, a Havanna vagy A cég című filmek különleges hangulatát adó muzsikákat. Egy Oscar-díjjal és hét jelöléssel jutalmazták. Zongoristaként, hangszerelőként és producerként is fontos munkássága. Ő alapította Larry Rosennel a GRP lemezkiadót, amelynek gondozásában a nyolcvanas-kilencvenes évek iránymutató, főleg fúziós jazzalbumai születtek. A 68 éves Lee Ritenour tinédzserként a The Mamas and The Papas mellett pengetett, ők nevezték el Captain Fingersnek páratlan virtuozitása miatt. Később dolgozott Aretha Franklinnel, Barbra Streisanddal, a Pink Floyddal, a Simon & Garfunkel duóval és Frank Sinatrával is. A hetvenes évek óta negyvennél is több lemezt adott ki, amelyekről harmincöt szám felkerült a jazzlisták előkelő helyeire. Többször választották különböző fórumok az év gitárosának. Az általa alapított Six String Theory gitárversenyen két magyar, Pusztai Antal és Balogh Roland is elnyerte a nagydíjat.

Tovább az esemény oldalára »