Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Lee Ritenour & Dave Grusin

  Müpa Budapest Komor Marcell utca 1
Budapest, 1095 Magyarország
   

Lee Ritenour és Dave Grusin együtt összesen 11 Grammy-díjjal és 54 Grammy-jelöléssel büszkélkedhet – no meg egy különleges, szinte telepatikus munkakapcsolattal, amely összesen 17 közös albumot eredményezett. Mindketten az amerikai zenei élet kiemelkedően sikeres, elképesztően sokoldalú alakjai; Lee Ritenour mégis csak 2014-ben járt először Magyarországon a Budapesti Tavaszi Fesztivál meghívására, a 88 éves Dave Grusin pedig most első alkalommal készül elbűvölni a magyar közönséget csodás játékával.

Pedig jóval többen ismerik e két művészt, mint valójában gondolják. Dave Grusin – noha egy röpke percig úgy gondolta, állatorvos lesz – a hatvanas évek vége óta komponál kísérőzenét filmekhez, és ő lett minden idők egyik legnevesebb filmzeneszerzője: neki köszönhetjük az Aranyoskám, A csodálatos Baker fiúk, a Havanna vagy A cég című filmek különleges hangulatát adó muzsikákat. Egy Oscar-díjjal és hét jelöléssel jutalmazták. Zongoristaként, hangszerelőként és producerként is fontos munkássága. Ő alapította Larry Rosennel a GRP lemezkiadót, amelynek gondozásában a nyolcvanas-kilencvenes évek iránymutató, főleg fúziós jazzalbumai születtek. A hetvenéves Lee Ritenour tinédzserként a The Mamas and The Papas mellett pengetett, ők nevezték el Captain Fingersnek páratlan virtuozitása miatt. Később dolgozott Aretha Franklinnel, Barbra Streisanddal, a Pink Floyddal, a Simon & Garfunkel duóval és Frank Sinatrával is. A hetvenes évek óta negyvennél is több lemezt adott ki, amelyekről 35 szám felkerült a jazzlisták előkelő helyeire. Többször választották különböző fórumok az év gitárosának. Az általa alapított Six String Theory gitárversenyen két magyar, Pusztai Antal és Balogh Roland is elnyerte a nagydíjat.

A Jazzlegendák kiemelt támogatója a Lexus.

//

Lee Ritenour and Dave Grusin can boast a total of 11 Grammy Awards and 54 Grammy nominations between them – as well as a special, almost telepathic working relationship that has resulted in 17 joint albums. Both are outstandingly successful and amazingly versatile figures in the American music world. Even so, Ritenour only visited Hungary for the first time in 2014, at the invitation of the Budapest Spring Festival, and this will be the 88-year-old Grusin’s first chance to captivate the Hungarian audience with his wonderful playing.

It’s fair to say that many people may be more familiar with the two artists than they might imagine. Dave Grusin – who once briefly considered becoming a veterinarian – has been composing film music since the ’60s and became one of the most famous composers of movie scores of all time after creating the music that gave classics like Tootsie, The Fabulous Baker Boys, Havana and The Firm their unique atmospheres. He has won one Oscar along with six nominations. Grusin has also left his mark as a pianist, arranger and producer. He founded the GRP label with Larry Rosen, which released the defining, largely fusion jazz albums of the 1980s and 1990s. The 70-year-old Lee Ritenour was just a teenager when he strummed with The Mamas and The Papas, who christened him Captain Fingers on account of his unparalleled virtuosity. He later collaborated with Aretha Franklin, Barbra Streisand, Pink Floyd, Simon & Garfunkel and Frank Sinatra. Since the ’70s, he has released more than 40 albums, from which 35 numbers have been included high on lists of top jazz pieces. Several forums have voted him guitarist of the year. Two Hungarians, Antal Pusztai and Roland Balogh, have won the grand prize in the Six String Theory guitar competition Ritenour founded.

Lexus is the the key sponsor of the Jazz Legends programme.

///
A Müpa social media házirendje:
www.mupa.hu/kozossegi-mediafeluleteinkre-vonatkozo-szabalyok
www.mupa.hu/en/social-media-policies

Tovább az esemény oldalára »