Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Konzultációs lehetőség/workshop pályázóknak

   

2020. június 15-én 12.00-13.30 között érdeklődőknek online KONZULTÁCIÓs lehetőséget biztosítunk.

Idén februárban kreatív ötletpályázatot hirdettünk professzionális felsőfokú intézményi művészképzésben résztvevő illetve e körben öt évnél nem régebben diplomázott fiatal alkotók számára olyan – köztéren ill. nyilvános helyen megvalósítható – munkák, akciók vagy események ötletvázlatainak, tervkoncepciójának elkészítésére, amelyek amelyek hozzájárulhatnak a 100 évvel ezelőtt aláírt trianoni békeszerződés társadalmi emlékezetének feldolgozásához.

Az első világháború elvesztéséért az Osztrák-Magyar Monarchia teljes széthullással – ezen belül a történelmi Magyarország hatalmas, magyarok által is sűrűn lakott területek elvesztésével – fizetett. A könyörtelen békediktátum magyarok millióit kényszerítette idegen és ellenséges politikai uralom alá és családok százezreit szakította el egymástól. Ugyanakkor a súlyos veszteségek okozta nemzeti traumából az 1920-30-as években a hatalmon lévő politikai elit egy nacionalista és irredenta revanspolitika számára igyekezett politikai tőkét kovácsolni, ami egyenesen vezetett a II. világháború újabb nemzeti katasztrófájához. A kommunista diktatúra négy évtizeden át a jogos nemzeti sérelmeket sem ismerte el, de a rendszerváltás óta eltelt harminc év sem volt elegendő, hogy kiegyensúlyozza és helyére tegye Trianon értékelését. Miközben 2004-es csatlakozásunk az EU közösségéhez és vele az országhatárok légiessé/átjárhatóvá válása történelmi értelemben gyógyírt jelent a trianoni sebre is. A trianoni szerződés aláírásának centenáriuma alkalmából létesítették az Alkotmány utca torkolatában a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyét,amelynek átadására 2020. augusztus 20-án kerülhet sor.

Projektünk időben/térben ehhez az avatási eseményhez kapcsolódik, amennyiben augusztus 20. után köztéri bemutatók, poszterkiállítás, nyilvános beszélgetések és akciók kíséretében mutatjuk be a szakmai zsűri által kiválasztott legeredetibb és a nemzeti önismeret ügyét leginkább szolgáló ötletvázlatokat – foglalkozzanak akár egykori személyes traumák, családtörténetek feldolgozásával, akár az elmúlt száz év hivatalos és nem-hivatalos Trianon-képével, vagy különböző korszakok szimbolikus politikájának illetve kormányzati propagandájának a trianoni sokkot és a múlt fájdalmait instrumentalizáló gyakorlataival.

A pályázaton való részvétel feltételei

• A pályázaton jelenleg professzonális felsőoktatási művészeti képzésben aktívan részt vevő, illetve ilyen intézményben 5 évnél nem régebben végzett fiatal alkotók vagy csoportjaik vehetnek részt.

• A benyújtandó ötletvázlatokkal és koncepciókkal kapcsolatban semmilyen előzetes tartalmi, műfaji, technikai vagy egyéb megkötés nincs.

• Az ötletek és projekttervek megítélésénél a tényleges megvalósíthatóság (források előteremthetősége, engedélyeztetés lehetősége stb.) nem releváns szempont.

• Pályázni 3000 n-nél nem hosszabb mű- vagy projektleírással, illetve kísérő rajzok/látványtervek benyújtásával lehet. A pályaműveket fekvő formátumú – poszter formájában kiállítható – egy oldalas vizualizációs tervvel is kérjük felszerelni.

• A pályázatok benyújtásának határideje 2020. július 15.
A pályázatokat kizárólag elektronikus úton, a [email protected] mailcímre kell elküldeni

• A beérkezett pályázatokat független szakmai zsűri bírálja el.

• Az első helyezett 300.000, a második 200.000, a harmadik 100.000 forint pályadíjban részesül.

• A legjobb pályaműveket 2020 augusztus 20. után nyilvános köztéri kiállítás és nyilvános beszélgetéssorozat keretében mutatjuk be.

Az érdeklődők számára konzultációs workshop-ot szervezünk a zoom platformján 2020. június 15-én hétfőn 12.00-13.30 között, amelyen szakmai (képzőművészeti, történettudományi és művészettörténeti) tanácsokkal szeretnénk segíteni a pályázókat.
Ha részt kíván venni az eseményen, 11.50-től klikkeljen:

us02web.zoom.us/j/82390457679

Meeting ID: 823 9045 7679
Password: 989542

A 2020. februárjában megrendezett workshop anyaga videón megtekinthető itt:

www.youtube.com/watch

Tovább az esemény oldalára »

JEvents Android JEvents IOS