Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Kean

  Régi zsinagóga Hajnóczy utca 12
Szeged, 6722 Hungary
   

Aradi Kamaraszínház (Románia) előadása.

Harsányi Attila mélyen elgondolkodtató érzelmi hullámvasútra hívja a nézőket augusztus 2-án, a 35. THEALTER fesztivál zárónapján: egy náci háborús bűnös megszállott világa, egy zajos, szókimondó komédia és egy színészzseni lélektani kórrajza. Három, markánsan eltérő monodrámát mutat be egymás után – színpadra állításuk sorrendjében – a Régi Zsinagógában, melyek közül kettő már szerepelt a fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház hosszú ideig visszajáró vendége volt a THEALTER-nek, a mostani színészmaraton keretében játszott előadások egyike koprodukcióban készült, bemutatója is Szegeden volt. A legfrissebb aradi előadás egyúttal magyarországi bemutató is lesz. A produkciók rendezője Tapasztó Ernő.

A Kean című monodráma a már jól ismert duó, Tapasztó Ernő rendező és Harsányi Attila színész alkotói munkájának eredménye. A Tapasztó-Harsányi páros harmadik produkciója a színész magányát boncolgatja.

Edmund Kean, az angol színpad fejedelme, akárcsak III. Richard, a gonosz király, akit oly szívesen játszott, elveszejteni igyekszik mindenkit, aki trónjára vágyik. Ideje nagy részét kocsmákban, kurvák társaságában tölti. Züllött életmódja hírhedtté lesz Angliában és Amerikában is. E bárdolatlan ember utolérhetetlen művész volt. Az első nagy, romantikus Shakespeare-színész. Kean karrierje fausti léptékű. Pályája kezdetén kézikocsival járja az angol vidéket, táncol, Harlekint játszik, szaval, feleségével és gyermekeivel koplaltatja meg becsvágyát, hogy nagy Shakespeare szerepeket játszhasson el. 1814-ben lép fel először Londonban, a Drury Lane színházban. A kritikusokat meghökkenti őszinte játéka és szenvedélye.
A darab nem akarja megfejteni, hogy válik színésszé egy ember, inkább azt mutatja be, hogy a több évtizeden át színpadon élő ember milyen meghasonlásokkal találkozik, milyen lelki problémák merülnek fel az életében. Edmund Kean élete a színpadon telt el, és a nagy Shakespeare szerepek – Richard, Othello, Macbeth, Hamlet – eljátszásában ki is merült.

A Kean életéból készített adaptáció nélkülözi a drámai karaktert. Visszatekintő, summázó, stációs tudati utazás ez, egy művész-módra elzüllött, java férfikorában vénemberként a földre zuhant géniusz számvetése.
Az Aradi Kamaraszínház legújabb produkciójában a díszlet és a jelmez is igazán különlegesek, az alkotók az ihletet a performansz világából merítették.

Zeneszerző: Borsos Pál
Díszlet, jelmez: Tapasztó Ernő – Harsányi Attila
Dramaturg: Tapasztó Ernő – Harsányi Attila

Kean, a színész: Harsányi Attila

Tovább az esemény oldalára »