- Ez az esemény elmúlt.
Heller Ágnes a Bálint Házban!
Trauma és utóhatás az irodalomban, Szántó T. Gábor sorozata.
A szeminárium kiemelt témája a vészkorszak és annak nemzedékeken átnyúló utóhatása megjelenése az irodalomban. Többek között Szép Ernő, Palotai Boris, Nádas Péter és Gergely Ágnes művei szerepelnek az elemzendő művek között.
A szövegértelmezések mellett vendégelőadók, írók, költők is közreműködnek a sorozatban.
Téma: Nyíri János: Madárország
vendégelőadó: Heller Ágnes
A magyar vészkorszakot gyerekszemmel láttató önéletrajzi regényt Nyíri János (Budapest, 1932 – London, 2002) emigrációja alatt, tíz éven keresztül írta. A kritika világszerte a témában írt legkiválóbb művek közé sorolta. A könyv először Angliában (1989) jelent meg, és csak ezt követte a magyar, az amerikai és a német kiadás. Egy elfeledett nagy magyar regény és memoár: a túlélés testamentuma, a vészkorszak történetének kivételes tanúságtétele.
Időpontok
Az órák kéthetente keddenként, 18:00 órakor kezdődnek.
További időpont:
szeptember 8.
Gyarmati Fanni: Napló, vendégelőadó: Földes Györgyi
október 13.
Székely Magda költészete, vendégelőadó Vári György
október 27.
Sándor Iván: Követés, vendégelőadó: Szegő János
november 10.
Rubin Szilárd művei, vendégelőadó: Keresztesi József
november 24.
Márton László: Árnyas főutca, vendégelőadó Szűcs Teri
december 1.:
Kortárs költők a vészkorszak és a zsidóság élményéről, előadó: Szántó T. Gábor
december 15.:
Kortárs költők a vészkorszak és a zsidóság élményéről, előadó: Szántó T. Gábor
Tandíj
óránként 600 Ft (A őszi szemeszterre előre váltható bérlet 4000 Ft)
Partnerek
Joint Magyarország / MAZS Alapítvány, Bálint Ház, Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, Szombat Alapítvány
Médiatámogató
Élet és Irodalom
Jelentkezni a [email protected] e-mail címen, vagy délutánonként a 311-6665-ös telefonszámon lehet.
Belépő: 600 Ft