Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Hegedűs a háztetőn

  Szegedi Nemzeti Színház Vaszy Viktor tér 1
Szeged, 6720 Magyarország
   

Sólem Aléchem novellái alapján, Arnold Perl különleges engedélyével. A New York Stage előadásainak producere Herold Prince volt. Az eredeti New York Stage-előadás rendezője és koreográfusa Jerome Robbins volt.

Minden idők egyik legismertebb musicaljét 1964-ben mutatták be a Broadwayn. 1986. október 10-én a felújítás után a Szegedi Nemzeti Színház is ezzel a darabbal nyitotta az évadot.

A száz évvel ezelőtt játszódó történet egy ukrajnai, zsidók és oroszok lakta faluban játszódik. Tevje, a tejesember és felesége, Golde egy olyan világ őrzői, melyet a közösség és vallás előírásai határoznak meg. Lányaik azonban már saját kezükbe akarják venni az életüket, szerelemből akarnak férjhez menni. A legidősebb lány, Cejtel egy szegény szabóhoz, Mótelhez megy, noha apja az idős, de gazdag mészárosnak ígérte a kezét. Hódel egy kijevi marxista zsidóval, Percsikkel köti össze életét. Hává pedig egy orosz fiúval, Fegykával házasodik össze.

Mindeközben a zsidó közösségnek szembe kell néznie az egyre erőteljesebb antiszemitizmussal, a pogromokkal és végül azzal, hogy mindent hátrahagyva el kell hagyniuk őseik földjét.

Közreműködők: a Szegedi Szimfonikus Zenekar, valamint a Szegedi Nemzeti Színház énekkara és tánckara.

A(z) Szegedi Nemzeti Színház előadása

Tovább az esemény oldalára »