Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Hegedűs a háztetőn

  Budapesti Operettszínház Nagymező utca 17
Budapest, 1066 Magyarország
   


„Hegedűs a háztetőn… valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem könnyű!”

A helyszín a 20. századi Anatevka, egy zsidók és oroszok lakta falu, ahol a közösségéletét a vallás és a mindenre kiterjedő hagyományok határozzák meg. Itt él Tevje, a tejesemberfeleségével, Golde-val, valamint öt lányukkal. Az apa mindent elkövet, hogy a családot összetartva lányait a tradíciók szerint adja férjhez. A fiatalok azonban vallási eszmék helyett, szerelemből kívánnak házasodni, így a legidősebb lány, Cejtel a dúsgazdag férj helyett a szegény szabólegényt, Mótelt választja; húga, Hódel Szibériába utazik fogvatartott kedvese, Perchik után; Háva, a harmadik lány pedig egy más vallású fiú mellett talál rá a boldogságra. Mindeközben a helyi zsidó közösségnek különböző megpróbáltatásokkal kell szembenéznie: az egyre erősödő antiszemitizmussal, a politikai megmozdulásokkal és végül a rendelettel, hogy vagyonukat hátrahagyva el kell hagyniuk őseik földjét!

A darabot Magyarországon először az Operettszínházban mutatták be 1973. február 9-én Vámos László rendezésében, a főszerepben Bessenyei Ferenccel. Nagyon fontos mű, mely egyfajta átmenetet képez az operett és a musical műfaja között, különleges zenei világával és keserédes humorával szólítja meg a nézőket. A darabot 1974-ben betiltották, és csak tizenegy év múlva, 1985-ben mutatták be újra, ugyancsak az Operettszínházban.

2021-ben Bozsik Yvette rendezésében, a színház valamennyi művészének közreműködésével tér vissza repertoárunkra!

Sólem Aléchem novellái alapján.

Közreműködik: a Budapesti Operettszínház ÉNEKKARA, BALETTKARA és ZENEKARA, valamint a BOZSIK YVETTE TÁRSULAT táncosai.

A(z) Budapesti Operettszínház előadása

Tovább az esemény oldalára »