
- Ez az esemény elmúlt.
Hanukatalizátor Díj jelölés 2017

s az építő ennek élő és hatékony középpontja.”
Idén is átadjuk a közösség szavazatai alapján megítélt Hanukatalizátor Díjat két kategóriában. A díj az idei év élő és aktív zsidó közösségért munkálkodó projektjeit/szervezeteit és egyéni teljesítményeit értékeli.
Jelölni két kategóriában lehet:
- Egyéni (katalizátorként működő, a zsidó közösségért tett egyéni teljesítmények)
- Innováció (innovatív egyéni vagy szervezeti közösségi kezdeményezések)
A díjjal szeretnénk kifejezni, hogy a zsidó közösség szolgálata a jövőnk megteremtésének egyik fontos alapja és szeretnénk, hogy a közösség tagjai és aktivistái lássák, hogy értéke van annak, ha egy szervezet vagy egyén erőn felül tesz a közösségéért. Fontosnak tartjuk, hogy a hétköznapokban megélt sikerek mellett egyszer egy évben együtt is kijelentsük, kinek a munkája volt ebben az évben a leginspirálóbb és leginnovatívabb. Hosszútávon a díj motivációt teremthet olyan fiataloknak is, akik ma még talán nem aktívak a közösségi életben.
- A jelölés mindenki számára nyílt és anonim.
- Egy ember több kategóriában, több jelöltet is javasolhat.
- Jelölési határidő 2017. december 8. péntek 10:00.
- A jelölés egy maximum 400 karakteres indoklással együtt érvényes (ezeket szerkesztve közöljük).
- A jelölést az [email protected] várjuk.
- A díjazottakról a közösség, azaz ti döntötök az interneten szavazással 2017. december 13. szerda 10:00 és december 16. szombat 22:00 között a www.hanukatalizator.hu címen.
- A díjra nem jelölhető a Bálint Ház munkatársa/projektje