Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Göndör László, Katona Éva és a Bíborszalon bemutatja: Nagymamával álmodtam

  Trafó – Kortárs Művészetek Háza Liliom utca 41
Budapest, Magyarország
 
   

„– Mennyire fontosak a visszajelzések az ember életében?
– Csinálom a dolgomat, aztán majd ha olyan, észreveszik.
– És ha nem?
– Hát igen, és ha nem. Na, ide azzal a mézeskaláccsal.”

A karantén közepén úgy döntöttem, hogy odaköltözöm a nagymamámhoz. Ő 97 éves, én 35. Találkozni akartam az imádott, idealizált és elérhetetlen emberrel, szembenézni a kapcsolatunkkal, és az azt övező feszültségeken keresztül végső soron – magammal.

A kapcsolatunkat egyszerre határozza meg a köztünk lévő megbonthatatlan szövetség, illetve Nagymama traumái, amelyek engem is terhelnek, és nehezen kielégíthető vágyakhoz és még nehezebben feloldható szorongásokhoz vezetnek. Beköltöztem, és kísérletet tettem arra, hogy mindezzel leszámoljak. Az együtt töltött 32 nap alatt a lakás szokatlan buli helyszínné alakult: finom ételek, pezsgők kerültek elő, egy rejtélyes férfi egy dalt énekelt a messzeségből, varjak érkeztek, leesett az első hó, álarcokat húztunk, és az idősíkok csak egyre jobban összekeveredtek.

Göndör László és nagymamája, Katona Éva beszélgetéseiből és visszaemlékezéseiből a szöveget írta és szerkesztette: Bódi Zsófia, Laboda Kornél Dzsangaman, Göndör László

Göndör László – szereplő, rendező, író, koncepció
Katona Éva – szereplő (hang, videó)
Laboda Kornél Dzsangaman – társrendező, koncepció
Bartha Márk – hangdesigner
Somoskövi Bence és Nagy Botond – hangmesterek
Bredán Máté – fénytervező
Lengyel Ákos Papa – technikus
Csoma Gabriella – látványtervező
Láng Alexandra – hang- és videóvágó, koncepció
Bartha Máté – dokumentumfilmes anyagok rendezése, operálása
Bódi Zsófi – dramaturg, koncepció
Ördög Tamás – külső konzulens
Horváth Lili Olga – pszichológus konzulens, koncepció
Szakács Zsuzsi – produkciós asszisztens
Mayer Dániel – produkciós vezető

Külön köszönet: Fekete Ádám, Turai Tamás, Daoud Dániel, Szelecki Rozi, Leta Popescu, Hajmási Péter, Ásmány Zoltán, Orbán Nelli, Farkas Katalin, Bánkuti Zsuzsa, Ómama Antikvitás

A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósult meg.

Támogatók: Budapest Főváros Önkormányzata, Staféta, Füge Produkció, Nemzeti Kulturális Alap, Orlai Produkciós Iroda, Marom Budapest, Zsidó Kultúra 2028, Mozaik Zsidó Közösségi Hub, Somogyi Endre

Koprodukciós partner: Trafó Kortárs Művészetek Háza

Produkciós partner: SzínMűHely Alapítvány

jegyár: 2800 Ft
kedvezményes: 2400 Ft
diák: 1900 Ft

Trafó bérlet érvényes

Tovább az esemény oldalára »