Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Füredi flódni – séta kóstolóval

  Balatonfüred Balatonfüred, 8230 Magyarország
   

Ahogy a flódniban az alma, dió, mák és szilva, úgy élt egymás mellett Balatonfüreden másfél évszázadon keresztül a katolikus, református, evangélikus és az izraelita hitközség. Talán kevesen tudják, hogy a reformkorban divatos üdülőhellyé vált Balatonfüred lélekszámának alig négy százalékát kitevő helyi zsidó közösség szanatóriumi főorvosai, kereskedői, ügyvédei és tanítói révén mekkora hatást gyakorolt a fürdőváros üstökösszerű fejlődésére.

Sétánkon annak járunk utána, hogy a zsidó múltnak mely nyomai lelhetők még fel a Kiserdő és a Balaton-part közötti városrészben, s milyen gasztronómiai örömöknek nézett itt elébe annak idején a Budapestről leránduló lelkes nyaralóközönség. S mivel a flódnira is igaz, hogy a próbája az evés, ki nem hagynánk a séta végi kóstolót az Anna Grand Hotel Wine & Vital kávézójában.

Találkozási hely: Jókai villával átellenben lévő padok (Balatonfüred, Blaha Lujza és Jókai utca sarka)
Útvonal: A reformkori városrész és a Tagore sétány épületei között
Séta hossza: 1,5 km
Séta időtartama: 1,5 óra
Séta nehézségi foka: könnyű
Javasolt öltözet: időjárásnak megfelelő
Parkolás: Zsigmond utca
Részvételi díj: 3900,-Ft – mely tartalmazza a vendéglátás költségét is -, a jegy.hu oldalon történő online regisztrációval egy időben fizetendő. bit.ly/2UPRMO5

turajo.hu/ honlapunkon egyéb sétákat is találsz! Katt az élményekért és izgalmakért!

Bakony és Balaton, illetve Balaton Best kártyával rendelkezők a 25% kedvezményt az [email protected] címre írt üzenetben igényelhetik!

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a túrán mindenki a saját felelősségére vesz részt! A sétaszervező a séta alatt bekövetkezett balesetekért felelősséget nem vállal!

Kérjük, hogy a séta teljes időtartama alatt viselj szájmaszkot vagy -kendőt és tarts 1,5 méteres távolságot a sétavezetőtől és a sétavendégektől!

A sétát tíz éves kor felett ajánljuk!

Kérjük, hogy a sétára előre regisztrálj a jegy.hu oldalon bit.ly/2UPRMO5

Tovább az esemény oldalára »

JEvents Android JEvents IOS