Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Fanfara Complexa

  Művészetek Völgye Zrínyi utca 1 8296 Hungary
 
   


A Fanfara Complexa táncházi zenekarként kezdte 2002-ben, és azóta is nagy lelkesedéssel képviseli a hazai színtéren a moldvai csángó, román és cigány dallamokon alapuló ritmusos tánczenét, amely a balkáni hangulatot is megidézi. Az autentikus moldvai csángó zenét új stílusú román dallamokkal, valamint szerb, bolgár, török, zsidó folklórhagyománnyal egészítik ki, a szaxofonokkal, harmonikával, kobozzal és dobbal előadott hangszeres zene a legősibb funkciónak megfelelően igazi talpalávaló. A zenekar egy mára letűnni látszó falusi világ kissé eklektikus lakodalmi, báli hangulatát idézi meg úgy, hogy különböző kultúrák jótékonyan keverednek hangzásvilágában. Dalaik, feldolgozásaik főként az autentikus moldvai csángó népzenén, valamint az új stílusú moldvai román műfajokon, szerba-, hora- és manele-dallamokon alapulnak. A budapesti és vidéki táncházak, klubok után a koncerttermekben is otthonossá vált az együttes, amely elsősorban mégis a falusi zenekarok hangulatát kívánja megidézni. Ennek érdekében rendszeresen járnak moldvai környezetbe tanulni, gyűjteni, zenélni, figyelemmel kísérni az ottani népzenét, amely élő folyamatként minduntalan változik, újul. Repertoárjukat is főleg ottani zenészektől tanulták, de szintén merítettek az online is egyre nagyobb számban fellelhető dallamokból. Előadásukban a Románia moldvai részén manapság is élő, lendületes, feszes ritmusú, több nemzet folklórhagyományaiból táplálkozó (román, csángó magyar, szerb, bolgár, török, zsidó) zenei világ jelenik meg egyéni hangszerelésben és felfogással.

Tovább az esemény oldalára »